Párizsi vérengzés - Charlie Hebdo főszerkesztője: a vallás ne keveredjen a politikába

A Charlie Hebdo csak akkor veszi célba a vallási szereplőket, ha a hit belekeveredik a politikába - jelentette ki Gérard Biard, a Charlie Hebdo főszerkesztője vasárnap az amerikai NBC amerikai tévécsatornának nyilatkozva, védelmébe véve, hogy az általa irányított hetilap karikatúrákat közölt Mohamed prófétáról.

én is charlie vagyok

"Nem támadjuk a vallást, csak akkor, ha az belekeveredik a politikába" - hangoztatta Biard, aki a szerkesztősége elleni január 7-ei terrorcselekmény elkövetése óta először nyilatkozott amerikai televíziónak.
A támadásnak 12 halálos áldozata volt, köztük több újságíró. Biard az incidens idején nem tartózkodott Párizsban.
"Ha Isten belekeveredik a politikába, a demokrácia veszélybe kerül" - mondta a főszerkesztő.
"Hívőnek lenni személyes döntés, ami senki másra nem tartozik. Ezt tiszteletben tartjuk, ugyanúgy, mint az egyes személyek magánéletét, ha azok nem ártják magánéletüket a közszférába" - tette hozzá.

Amikor a műsorvezető, Chuck Todd szembesítette őt Ferenc pápa szavaival, miszerint "nem szabad provokálni, megsérteni mások vallását, nem szabad gúnyt űzni belőle", valamint azzal, hogy a katolikus egyházfő szerint minden vallásnak megvan a méltósága és "a szólás szabadságának is megvannak a határai", Biard így válaszolt: "Mindig, amikor karikatúrát rajzolunk Mohamedről, mindig, amikor prófétákról rajzolunk karikatúrát és mindig alkalommal, amikor Istenről rajzolunk karikatúrát, a vallásszabadságot védelmezzük. Az hirdetjük, hogy Isten nem lehet politikai vagy közszereplő. Magánszemélynek kell lennie."
Hangoztatta, hogy "a vallás nem lehet politikai érv".

"Ha a hit, a vallási érvelés bekerül a politikai arénába, akkor totalitárius érveléssé válik. A szekularizmus megvéd bennünket ettől. A szekularizmus szavatolja a demokráciát és biztosítja a békét. A szekularizmus lehetővé teszi, hogy minden hívő és nem hívő békében éljen, és ez az, amit mi védelmezünk" - nyilatkozott Biard.
Elmondta, hogy azok a kollégái, akik a szerkesztőségben voltak, de túlélték a vérengzést, igyekeznek mind megérteni azt, hogy hogyan úszhatták meg az egészet sértetlenül.
"Ez egy nagyon nehéz folyamat, mert nyilvánvaló, hogy az ember hatalmas megkönnyebbüléssel vegyes bűntudatot érez" - mondta a főszerkesztő.

Azokról a szabad országokban kiadott médiumokról, amelyek a Charlie Hebdo elleni támadást követően nem közölték, vagy elhomályosították a hetilap karikatúráit, úgy vélekedett, hogy azok egyúttal elhomályosítják a demokráciát és megsértették a polgári öntudatot.
A Charlie Hebdo alapítója, Henri Roussel a közelmúltban kijelentette, hogy a lap már akkor túl messzire ment, amikor a szerkesztőség ellen 2011-ben elkövetett gyújtóbombás támadás után Mohamed-karikatúrákat közölt. Biard erre közvetlenül nem reagált, de jelezte, hogy nem ért egyet.
A rendes esetben néhány tízezres példányszámú Charlie Hebdónak a támadás utáni első lapszámából hétvégi bejelentés szerint 7 millió példányt nyomtak.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com