Párizsi vérengzés - Elkapkodták a Charlie Hebdo új számát Bécsben

Elkapkodták a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilapnak a múlt heti merénylet óta megjelent első számát Bécsben, ahova 300 darab érkezett a francia lapból.

én is charlie vagyokMint más európai országokban, Bécsben is nagy volt az érdeklődés az újság iránt, hosszú sorok ugyan nem álltak a boltok előtt, de az eladott példányok javarészét már előre lefoglalták.

A belvárosban található egyik Morawa könyvkereskedésbe több mint 500 előrendelés futott be, ám a boltba csak 70 példány érkezett - mondta az üzletvezető. Hozzátette: át kellett csoportosítanunk az eladókat más osztályokról, hogy az újság iránt érdeklődő telefonálók nagy rohamát állni tudják.

A Thalia könyvkereskedés belvárosi boltjába csupán 20 példány érkezett a lapból, amelyet az üzletvezető tájékoztatása szerint az üzlet nyitása utána három perccel már el is kapkodtak.

A bécsi főpályaudvaron is nagy volt az érdeklődés az újság iránt, a Press & Books nevű újságoshoz érkezett 30 darabot már mind előre lefoglalták. Délelőtt tíz órára pedig további 85 példányra jegyeztek elő újabb foglalást.

Nemcsak Franciaországban, hanem Hollandiában is gyorsan megvették a francia lap friss kiadásait, Nagy-Britanniában pedig már péntekre virradó éjszaka sorok kígyóztak az újságosbódék előtt.

A kiadó már a megjelenés reggelén bejelentette: az óriási keresletre való tekintettel a tervezett 3 millióról 5 millióra emelik a példányszámot. A Charlie Hebdo átlagos példányszáma 30 ezer.

Pénteken és szombaton ezrek tiltakoztak a világ számos pontján a Charlie Hebdo ellen. Tüntetéseket tartottak egyebek mellett Izraelben, Jordániában, Nigerben, Oroszországban, Pakisztánban, Szudánban és Tunéziában.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com