Emelkedéssel nyithatnak a főbb európai piacok

A CNBC által megkérdezett elemzők szerint a londoni FTSE-100 index 16 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 34 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 20 ponttal emelkedhet a nyitásban.

A befektetők kockázatvállalási hajlandóságának kedvez, hogy a legnépesebb német tartományban, Észak-Rajna-Vesztfáliában vasárnap rendezett helyi törvényhozási választáson fölényesen győzött a Kereszténydemokrata Unió (CDU), Oroszország és Szaúd-Arábia pedig megállapodtak a kőolajkitermelés korlátozásáról kötött megállapodás júniusban lejáró hatályának 9 hónappal történő meghosszabbításáról.



Vasárnap hivatalba lépett Franciaország új elnöke, Emmanuel Macron, aki első teendői között megnevezi miniszterelnök-jelöltjét és Berlinben találkozik Merkel kancellárral. Ázsiában és a csendes-óceáni térségben túlnyomórészt nyereségben álltak a vezető tőzsdeindexek a záráshoz közeledve, dacára protekcionizmus miatti aggodalmaknak és az újabb észak-koreai rakétakísérletnek. Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,15 százalékkal 19 855 pontra, az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 pedig 0,23 százalékkal, 5823,70 pontra süllyedt, míg a dél-koreai Kospi 0,15 százalékkal, 2289,55 pontra, a vezető sanghaji index 0,30 százalékkal, 3092,74 pontra, a hongkongi Hang Seng pedig 0,65 százalékkal, 25 320 pontra emelkedett. Az irányadó indiai indexek 0,43 százalékos, a szingapúri 0,30 százalékos, a tajvani pedig 0,50 százalékos nyereségben közelített a zárás felé.

A kőolaj világpiaci ára 1,5 százalékot meghaladó emelkedéssel reagált az orosz-szaúdi megállapodás hírére. Közép-európai idő szerint reggel nyolc órakor az észak-tengeri Brent júliusi szállításra hordónként (159 liter) 51,62 dollárba került, 78 centes, 1,53 százalékos pluszban jegyezték az ázsiai kereskedésben. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate amerikai könnyűolajfajta ára júniusi szállításra hordónként 76 centtel, 1,59 százalékkal, 48,60 dollárra nőtt.

Pénteken emelkedéssel zártak a nyugat-európai tőzsdék. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,66 százalékkal, 7435,39 pontra, a frankfurti DAX-index 0,47 százalékkal, 12 770,41 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,41 százalékkal, 5405,42 pontra nőtt. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,31 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,34 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,30 százalékkal ment feljebb.

MTI

Hozzászólások

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

Szenegál beelőzi az egész világot a mobilos eCFA fizetéssel!

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

Javultak a pénzügyi stabilitás hosszú távú fenntarthatóságának feltételei az Állami Számvevőszék (ÁSZ) utóellenőrzésében érintett városi önkormányzatoknál. Erről Domokos László ÁSZ-elnök beszélt hétfő...

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Az erőteljes bázishatások ismét zéróra vagy negatív tartományba nyomhatták le az éves összevetésű magyarországi inflációt a múlt hónapban - jósolták a pénteki adatismertetés előtti első prognózisaikba...

Marad a banktitok Svájcban

Marad a banktitok Svájcban

A svájci parlament alsó háza elutasította annak az indítványnak a tárgyalását, amely lehetővé tette volna, hogy a svájci bankok az amerikai adóhatóságokat információval lássák el. Maga az indítvány...

"Ki az eurózónából!"

Német nyelvterületen egyre erősebben hallatják hangjukat az euró ellenzői részben a nemzetközi pénzügyi válság hatására. Németországban tegnap óta új párt színesíti a politikai palettát. amely az "...

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria továbbra is ragaszkodik a banktitokhoz, de azt elképzelhetőnek tartja, hogy az adócsalások elkerülése érdekében lazítson rajta - mondta a bécsi pénzügyminisztérium államtitkára hétfőn. ...

http://ujhazak.com