Szerény emelkedéssel nyithatnak a nyugat-európai piacok

Elemzők várakozása szerint London és Párizs szerény, 3-8 pontos növekedéssel, Frankfurt pedig 35-40 pontos emelkedéssel kezdheti a napot.

Kereskedők szerint a kereskedés kezdeti szakaszában árfolyambefolyásoló lesz a stagnáló olajár, valamint az, hogy a befektetők a globális gazdaság további erősödésére számítanak, ami felhajtotta kedden az amerikai, szerdán pedig az ázsiai tőzsdék részvényárait. Szerdán makrogazdasági adat nem befolyásolja az európai tőzsdék trendjét.



Este, már az európai tőzsdék zárása után ismertetik az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed legutóbbi, december közepi kamatdöntő ülésének a jegyzőkönyvét. Ebből esetleg megtudható, hogy idén hány alkalommal tervez kamatot emelni a Fed.

Kedden a londoni börze FTSE100 indexe 0,52 százalékkal, a frankfurti DAX30 0,36 százalékkal, a párizsi CAC40 mutató pedig 0,45 százalékkal gyengült. Szerda reggel nyolc óra körül az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 1 cent emelkedéssel 66,58 dolláron állt.

MTI

Hozzászólások

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

Szenegál beelőzi az egész világot a mobilos eCFA fizetéssel!

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

Javultak a pénzügyi stabilitás hosszú távú fenntarthatóságának feltételei az Állami Számvevőszék (ÁSZ) utóellenőrzésében érintett városi önkormányzatoknál. Erről Domokos László ÁSZ-elnök beszélt hétfő...

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Az erőteljes bázishatások ismét zéróra vagy negatív tartományba nyomhatták le az éves összevetésű magyarországi inflációt a múlt hónapban - jósolták a pénteki adatismertetés előtti első prognózisaikba...

Marad a banktitok Svájcban

Marad a banktitok Svájcban

A svájci parlament alsó háza elutasította annak az indítványnak a tárgyalását, amely lehetővé tette volna, hogy a svájci bankok az amerikai adóhatóságokat információval lássák el. Maga az indítvány...

"Ki az eurózónából!"

Német nyelvterületen egyre erősebben hallatják hangjukat az euró ellenzői részben a nemzetközi pénzügyi válság hatására. Németországban tegnap óta új párt színesíti a politikai palettát. amely az "...

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria továbbra is ragaszkodik a banktitokhoz, de azt elképzelhetőnek tartja, hogy az adócsalások elkerülése érdekében lazítson rajta - mondta a bécsi pénzügyminisztérium államtitkára hétfőn. ...

http://ujhazak.com