Szerény erősödés várható Európában

A határidős jegyzések azt vetítik előre, hogy a londoni FTSE-100 27 ponttal, a frankfurti DAX 41 ponttal, a párizsi CAC-40 pedig 13 ponttal emelkedik a nyitásban.

A Korea miatti idegesség némi csillapodása és az amerikai tőzsdék enyhe erősödése javítja a hangulatot, de a befektetők óvatosak, a hét végi Jackson Hole-i jegybankár-találkozóra várnak. Az amerikai Wyoming állambeli üdülőhelyen tartott szokásos éves kongresszuson felszólal Janet Yellen, az amerikai tartalékbank elnöke és Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke is. Az utóbbitól nem számítanak monetáris politikai üzenetre, de abban bíznak, hogy Yellen valamilyen információval szolgál a Fed pénzpolitikájának várható irányát illetően.



Hétfőn gyengüléssel zártak a vezető európai értéktőzsdék. Az FTSE-100 0,07 százalékkal, a DAX 0,82 százalékkal, a CAC-40 pedig szintén 0,52 százalékkal csökkent. Az euróövezeti EuroStoxx50 0,71 százalékkal ment le. Ázsiában vegyesen alakult a kereskedés kedden. A Shanghai Composite Index 0,2 százalékkal, a hongkongi Hang Seng 1,0 százalékkal, a szöuli Kospi pedig 0,4 százalékkal emelkedett, a tokiói Nikkei-225 viszont 0,10 százalékkal süllyedt a kereskedés vége felé. A piacok valamennyire megnyugodtak, de a tőzsdékre változatlanul ránehezedik a Korea körüli feszültség, különös tekintettel a hétfőn kezdődött amerikai-dél-koreai hadgyakorlatra. Az olajpiac megszilárdult, miután az amerikai olajtartalékok hetek óta folyamatosan csökkennek és a túlkínálat mérséklődni látszik.

A globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent hordójának ára kedd kora reggelig 17 centtel 51,83 dollárra, a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) fajta jegyzése pedig 18 centtel 47,71 dollárra ment föl. Az arany jegyzése a dollár enyhe erősödésével párhuzamosan mérsékelten gyengült. A befektetők Koreára figyelnek és Jackson Hole-ra várnak. A fém unciája (31,104 gramm) kedd reggel 1288,40 dolláron forgott az azonnali piacon, 0,3 százalékkal alacsonyabban, mint előző este.

MTI

Hozzászólások

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

Szenegál beelőzi az egész világot a mobilos eCFA fizetéssel!

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

Javultak a pénzügyi stabilitás hosszú távú fenntarthatóságának feltételei az Állami Számvevőszék (ÁSZ) utóellenőrzésében érintett városi önkormányzatoknál. Erről Domokos László ÁSZ-elnök beszélt hétfő...

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Az erőteljes bázishatások ismét zéróra vagy negatív tartományba nyomhatták le az éves összevetésű magyarországi inflációt a múlt hónapban - jósolták a pénteki adatismertetés előtti első prognózisaikba...

Marad a banktitok Svájcban

Marad a banktitok Svájcban

A svájci parlament alsó háza elutasította annak az indítványnak a tárgyalását, amely lehetővé tette volna, hogy a svájci bankok az amerikai adóhatóságokat információval lássák el. Maga az indítvány...

"Ki az eurózónából!"

Német nyelvterületen egyre erősebben hallatják hangjukat az euró ellenzői részben a nemzetközi pénzügyi válság hatására. Németországban tegnap óta új párt színesíti a politikai palettát. amely az "...

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria továbbra is ragaszkodik a banktitokhoz, de azt elképzelhetőnek tartja, hogy az adócsalások elkerülése érdekében lazítson rajta - mondta a bécsi pénzügyminisztérium államtitkára hétfőn. ...

http://ujhazak.com