Veszteséges kezdés várható Európában

A határidős indexjegyzések alapján a londoni FTSE-100 index 0,7 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,8 százalék, a frankfurti DAX index pedig 0,9 százalék csökkenéssel kezdi a hétfői kereskedést.

A német belpolitika és az amerikai-európai kereskedelmi összecsapás mellett makrogazdasági mutatók is befolyásolhatják az értékpapírpiaci befektetési döntéseket hétfőn. Ilyenek lehetnek az euróövezet májusi munkanélküliségi rátája és termelői árindexe az Eurostat kimutatása alapján, valamint az IHS Markit gazdaságkutató intézet júniusi euróövezeti feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe.

Pénteken az európai tőzsdék nyereséggel zártak, a páneurópai FTSE Eurofirst 300 index 0,79 százalékkal, a Stoxx 600 index 0,81 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,89 százalékkal emelkedett. Londonban 0,28 százalék emelkedéssel fejezte be a kereskedést az FTSE-100 index, a frankfurti DAX index 1,05 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 0,91 százalékkal végzett magasabban. Milánóban 0,90 százalék, Madridban 0,35 százalék emelkedéssel zárt a tőzsdeindex.



Pénteken szinte minden gazdasági ágazatban erősödtek a részvények, a legjobb eredményt a technológiai és gépipari ágazatok érték el másfél százalékos erősödéssel, a nyersanyagipari ágazat pedig közel egy százalékkal erősödött. A legjobban teljesítő részvény az Osram volt pénteken Európában hat és fél százalékos erősödéssel a Bank of America Merrill Lynch befektetési banktól kapott magasabb portfolió-súlyozási besorolásnak köszönhetően.

Az olajár az elmúlt heti mintegy nyolc százalékos emelkedés után hétfőn csökkent Szaúd-Arábia termelésnövelésre tett ígéretének köszönhetően: a Brent 1,25 százalékkal, hordónként 78,24 dollárra, a WTI 1,02 százalékkal, 73,39 dollárra. A washingtoni Fehér Ház hét végi közleménye szerint a szaúdi király jelezte készségét Donald Trump elnöknek az olajtermelés növelésére, amennyiben a piaci egyensúly ezt megkívánja. A Reuters hírügynökség által végzett olajpiaci felmérés szerint Szaúd-Arábia termelése júniusban napi 700 ezerrel nőtt a májusihoz képest és megközelítette a 2016 novemberében napi 10,72 millió hordón elért rekordot.

Az euró gyengült a német belpolitikai válság elmélyülésének jeleire: az eurót 0,32 százalékkal jegyezték gyengébben 1,1647 dolláron. Az arany határidős jegyzésének legközelebbi kontraktusa 0,25 százalékkal, unciánként 1251,40 dollárra csökkent.

MTI

Hozzászólások

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

Szenegál beelőzi az egész világot a mobilos eCFA fizetéssel!

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

Javultak a pénzügyi stabilitás hosszú távú fenntarthatóságának feltételei az Állami Számvevőszék (ÁSZ) utóellenőrzésében érintett városi önkormányzatoknál. Erről Domokos László ÁSZ-elnök beszélt hétfő...

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Az erőteljes bázishatások ismét zéróra vagy negatív tartományba nyomhatták le az éves összevetésű magyarországi inflációt a múlt hónapban - jósolták a pénteki adatismertetés előtti első prognózisaikba...

Marad a banktitok Svájcban

Marad a banktitok Svájcban

A svájci parlament alsó háza elutasította annak az indítványnak a tárgyalását, amely lehetővé tette volna, hogy a svájci bankok az amerikai adóhatóságokat információval lássák el. Maga az indítvány...

"Ki az eurózónából!"

Német nyelvterületen egyre erősebben hallatják hangjukat az euró ellenzői részben a nemzetközi pénzügyi válság hatására. Németországban tegnap óta új párt színesíti a politikai palettát. amely az "...

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria továbbra is ragaszkodik a banktitokhoz, de azt elképzelhetőnek tartja, hogy az adócsalások elkerülése érdekében lazítson rajta - mondta a bécsi pénzügyminisztérium államtitkára hétfőn. ...

http://ujhazak.com