• -3 ℃ / 3 ℃

Rekordméretű kábítószerfogás a romániai Konstanca kikötőben

Mintegy két és fél tonna kokaint foglaltak le a román a hatóságok a Fekete-tenger partján fekvő Konstanca (Constanta) kikötőjében - közölte pénteken a román szervezett bűnözés elleni ügyészség.drugsssA hatóságok becslése szerint a szállítmány piaci értéke elérheti a 625 millió eurót. Ez a legnagyobb kábítószerfogás Romániában, Európában pedig az egyik legnagyobb - mondta Daniel Horodniceanu, a vádhatóság főügyésze. A kokaint Dél-Amerikából hozták Romániába, ahonnan Hollandiába kellett volna eljutnia. Az ügyben összesen hat személyt vettek őrizetbe, ötöt Romániában, a hatodikat Spanyolországban.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az utolsó 900 kilométere Fidel Castronak! - Fidel Castrot így helyezték örök nyugalmába

Az utolsó 900 kilométere Fidel Castronak! - Fidel Castrot így helyezték örök nyugalmába

Havannában kedd este búcsúztatták Fidel Castro-t egy nagygyűlés keretében. Kuba volt kommunista vezetője utolsó útján mintegy 900 kilométert tett meg, mindösszesen 4 nap alatt.

Az iszlám, lopakodó hódítása – videók

Az iszlám, lopakodó hódítása – videók

A magyar feliratos videók arról szólnak, egy volt muszlim Amerikában miként vélekedik az iszlámvallásról, illetve az USA számára mit jelent maga az iszlám.

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia keményen megnehezítette azt, hogy az iszlám hivatalosan elfogadott vallás legyen az országban.

Egy hónapja semmi hír a Wikileaks alapítójáról – Anonymus videó

Egy hónapja semmi hír a Wikileaks alapítójáról – Anonymus videó

Az ecuadori nagykövetségről rabolhatta el Julian Assanget a CIA!

Ideológiai gyarmatosítással zsarolják a fejlődő országokat!

Ideológiai gyarmatosítással zsarolják a fejlődő országokat!

Segély, meleg jog és gender követelése egyben a nyugati államok követelése a szegény országokkal szemben zsarolási szinten.

Két magyarországnyi város születik Kínában! – videó

Két magyarországnyi város születik Kínában! – videó

A petrodollárral megspékelt kommunista Kínának nagyon jól megy – megvalósítják a Jing-Jin-Ji tervet.

Putyin reméli, hogy Trump elnöksége alatt javul az orosz-amerikai viszony

Putyin reméli, hogy Trump elnöksége alatt javul az orosz-amerikai viszony

Reményét fejezte ki Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán, hogy az új amerikai elnök, Donald Trump hivatalba lépésével javulni fog Moszkva és Washington viszonya.

Mindent meg fognak tenni a demokraták, hogy Trump ne legyen az USA elnöke!

Mindent meg fognak tenni a demokraták, hogy Trump ne legyen az USA elnöke!

Clintonék rengeteg erőfeszítést tesznek azért, hogy Donald Trump ne legyen az Egyesült Államok új elnöke.

Mosógépbe szorult egy kétéves gyerek- videó a mentésről

Mosógépbe szorult egy kétéves gyerek- videó a mentésről

Nagyon megriadt a gyerek.

Bolíviában már a vízért tüntetnek - érdekes videó

Bolíviában már a vízért tüntetnek - érdekes videó

Dél-Amerikát rég nem látott aszály sújtja, méghozzá az egyik legjelentősebb országát, Bolíviát.

http://ujhazak.com