Rendkívüli érdeklődés és kiemelt biztonsági intézkedések között megkezdődött a függetlenségi vezetők elleni per

Fehér Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Rendkívüli érdeklődés és kiemelt biztonsági intézkedések közepette vette kezdetét a katalán függetlenségi politikusok és civil szervezeti vezetők elleni per a madridi legfelsőbb bíróságon kedden.A tizenkét vádlott a 2017. október 1-jén alkotmányellenesen megtartott és rendőri erőszakba torkollott függetlenségi népszavazás megrendezése, valamint a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt áll bíróság elé. Az ügyészség 7 és 25 év közötti börtönbüntetéseket kért rájuk különböző bűncselekményekben, például az alkotmányos rend veszélyeztetésének számító lázadás, illetve közpénz hűtlen kezelése miatt.

    
A nyilvános tárgyaláson részt vesz Quim Torra katalán elnök is, a vádlottak két-két családtagja mellett. Az első két napon a tervek szerint a perrel kapcsolatos vitatott kérdéseket tisztázzák majd, mint például azt, hogy a vádlottak katalánul, folyamatos tolmácsolás mellett tehessenek vallomást. Az első tárgyalási napot óriási érdeklődés övezi, bár a legfelsőbb bíróság épületének közvetlen közelében leginkább újságírók tartózkodnak már kora reggel óta.
   

A sajtó is csak több tíz méterre a bejárattól, kordonok mögött várhatta például azt, hogy a vádlottak megérkezzenek, kilencen közülük rabszállító autóval Madridhoz közeli börtönökből, ahol előzetes letartóztatásban vannak. A rendőrség rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezetett be a belváros szívében található bírósági épület közelében, korlátozta a forgalmat a környéken, és nem engedélyez semmilyen tüntetést a bíróságnál.
    

Így a demonstrálók az egyik, a bírósághoz közeli utcában gyűltek össze a Katalán Nemzetgyűlés (ANC) nevű függetlenségpárti politikai civil szervezet felhívására, tömegesen. A katalán függetlenségi politikusok támogatói a bírósági eljárás miatt tiltakoznak, amelyet "színjátéknak" és "politikai pernek" tartanak.
   

Katalóniában is utcai megmozdulások egész sora várható kedden. Már kora reggel tüntetők csoportjai akadályozták a forgalmat több közúton, ez egyik autópályán pedig autógumikat gyújtott fel a Köztársaság Védelmi Bizottságok (CDR) elnevezésű radikális szeparatista csoport. Emellett békésebb akciókat is meghirdettek a civil szervezetek és függetlenségi pártok; például voltak, akik délben a munkahelyükön tízperces sztrájkkal tiltakoztak Katalóniában.
    

A spanyol sajtót és közösségi médiát bejárta egy hajnalban Madridban készült felvétel, amelyen az látható, hogy ismeretlenek kivetítették a legfelsőbb bíróság épületére a 16 hónappal ezelőtti erőszakos rendőri akciók felvételeit "spanyol demokrácia" felirattal.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com