A magyar pártok és politikai szervezetek összefogva készülnek Székelyföld határainak kivilágítására

Székelyföldön a magyar pártok és politikai szervezetek összefogásával készülnek arra, hogy október 24-én este őrtüzekkel és az ég felé irányított fénycsóvákkal világítsák ki a történelmi régió határait.

A tiltakozás előkészületeiről szóló hétfői sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón mindhárom magyar párt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei vezetője támogatásáról biztosította a szervező Székely Nemzeti Tanácsot (SZNT).

sznt

Tamás Sándor megyei RMDSZ-elnök kijelentette: a határok kivilágítását nem napi politikai kérdésnek, hanem nemzeti ügynek tekintik, melyben az SZNT mellett állnak. Mindezt annak ellenére teszik, hogy nehezményezik az SZNT-nek az EMNP melletti politikai szerepvállalását a tavalyi államfőválasztás idején.

"Székelyföldön a 157 települési önkormányzatból 150-et RMDSZ-es polgármesterek vezetnek, és a két megyei önkormányzat élén is RMDSZ-es politikusok állnak. Székelyföld ügye, ha úgy tetszik, az RMDSZ tisztségviselőinek a vállán nyugszik" - jelentette ki a sajtótájékoztató után az MTI-nek adott nyilatkozatában Tamás Sándor. A politikus hozzátette, hogy az RMDSZ színeiben megválasztott polgármesterek tevőlegesen is részt vállalnak a határok kivilágításának a szervezésében.

Balázs Attila, az EMNP és Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei elnöke is azt hangoztatta, hogy nemzeti ügyekben nincs helye a pártok közötti vitának.

Gazda Zoltán, a tiltakozás fő szervezője elmondta, hogy az elmúlt hetekben Székelyföld szinte valamennyi határközségének az elöljáróival, lelkészeivel tárgyaltak, valamennyi településen bejelentették a demonstrációt, mely 17 óra 30 perckor mindenütt ökumenikus istentisztelettel kezdődik, a határok kivilágítására pedig 18 óra 45 perctől 19 óráig kerül sor.

Ferencz Csaba, az SZNT alelnöke a sajtótájékoztató után az MTI-nek elmondta, hogy valamennyi helyszínen lesz tűzfelelős, aki az őrtűz eloltásáért felel majd. Ferencz Csaba hozzátette, hogy a csendőrség máris érdeklődött a megmozdulás részletei felől, de hatósági gáncsoskodást eddig nem tapasztaltak.

Egy korábbi sajtótájékoztatón Izsák Balázs SZNT-elnök elmondta, a megmozdulás elsődleges célja, hogy közösségi élményt adjon a résztvevőknek. Ugyanakkor azt kívánják tudatosítani általa, hogy a székely zászló mellett Székelyföld körvonala is jelkép, és meg akarják mutatni, hogy Székelyföld körvonala nem azonos a román kormány által javasolt közép-régió körvonalával.

MTI

Hozzászólások


Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

Toró T. Tibor EMNP-alelnök bejelentette, hogy nem indul a választásokon

Toró T. Tibor EMNP-alelnök bejelentette, hogy nem indul a választásokon

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke hétfő délutáni sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy pártja országos elnökségének a döntése nyomán nem indul független jelöl...

Az elnöki hivatalt és a titkosszolgálatokat is elérte a romániai kémbotrány

Az elnöki hivatalt és a titkosszolgálatokat is elérte a romániai kémbotrány

A román elnöki hivatal és titkosszolgálati vezetők jóváhagyásával kémkedtek tavasszal Laura Codruta Kövesi, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetője után az izraeli Black Cube nyomozóiroda ügynökei...

Szabadkereskedelmi tárgyalások

Szabadkereskedelmi tárgyalások

Románia mindaddig fenntartásokkal él az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezménnyel kapcsolatban (CETA), amíg Kanada fel nem oldja a román állampolgárokkal szemben általa alkalmazot...

Őrtüzek gyújtására szólítja fel az SZNT Székelyföld lakosait

Őrtüzek gyújtására szólítja fel az SZNT Székelyföld lakosait

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) arra biztatja Székelyföld lakosait, hogy október 30-án este gyújtsanak őrtüzeket valamennyi székelyföldi településen. Az MTI-hez vasárnap eljuttatott felhívásában Iz...


Független jelöltként indul Háromszéken Toró T. Tibor, az EMNP alelnöke

Független jelöltként indul Háromszéken Toró T. Tibor, az EMNP alelnöke

Független képviselőjelöltként kívánja megméretni magát a székelyföldi Kovászna megyében Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos alelnöke a decemberi romániai parlamenti választáson. ...

Iohannis: a román államnak kötelessége tisztelegni a holokauszt áldozatai előtt

Iohannis: a román államnak kötelessége tisztelegni a holokauszt áldozatai előtt

A román államnak alapvető kötelessége tisztelegni a holokauszt áldozatainak emléke előtt, az immár természetessé vált megemlékezések pedig azt jelzik, hogy tanult a múlt század történelméből - mutatot...

A magyarok is migránsok, semmi keresnivalójuk Európában!

A magyarok is migránsok, semmi keresnivalójuk Európában!

Az állítást egy román tévés mondta, aki a kvótanépszavazásra reagált, mivel már nagyobb baromságot nem lehet mondani nézettsége érdekében. Bocskoros román soviniszta Hajdú Péterként ledobta az atombo...

A Duna romániai partján fogtak el Bulgáriából érkezett határsértőket

A Duna romániai partján fogtak el Bulgáriából érkezett határsértőket

A Duna-parton, Bechet térségében fogott el kedden hajnalban a román határrendőrség 16 határsértőt, akik két csónakkal keltek át a folyón. A nyolc férfiból, két nőből és hat gyermekből álló csoportr...

http://ujhazak.com