A románok kevesebb mint 30 százaléka tekinti függetlennek a médiát

A románok 28 százaléka tekinti függetlennek a romániai médiát, míg 43 százalékuk véli úgy, hogy a tévécsatornák és újságok a tulajdonosaik érdekeit szolgálják ki - derült ki egy friss felmérésből, amelyet szerdán tett közzé internetes oldalán a Revista 22 című bukaresti hetilap.

rmA Konrad Adenauer Alapítvány által 2014 decemberében végzett kutatásból kiderült, hogy a falusiak sokkal magasabb (40 százalékos) arányban bíznak a sajtó függetlenségében, mint a bukarestiek (25 százalék). A megkérdezettek több mint 25 százaléka nem tudott állást foglalni a kérdésben.

A 2014-es választási évben - amikor Romániában európai parlamenti és elnökválasztást is tartottak - növekedett a média függetlenségében bízó románok aránya az előző évhez képest, 2013-ban arányuk nem érte el 20 százalékot - mutattak rá a felmérés készítői.

Az alapítvány 2014 folyamán négy országos televíziós csatornát és négy nyomtatásban megjelenő napilapot követett figyelemmel.

A tanulmányból kiderült, hogy a legtöbbet szerepeltetett politikai személyiség Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök volt (3717 említés), akit a jobboldali volt államfő, Traian Basescu követett (2489 említés). Ketten együtt többet szerepeltek a megfigyelt médiában, mint az összes többi politikai szereplő együttvéve, beleértve a novemberben megválasztott Klaus Iohannis államfőt (1434 említés).

A felmérés készítői megállapították, hogy Pontát többnyire rosszabb fényben tűntette fel a nyolc médium, mint Basescut és Iohannist, hasonlóképpen a kormányon lévő szociáldemokratákat (PSD) is többet bírálták, mint az ellenzéki Nemzeti Liberális Pártot (PNL).

A román közszolgálati televízió (TVR) semleges volt Pontával és Basescuval, illetve többnyire kritikus a kormánnyal szemben. A piacvezető Pro TV főleg a korrupciós ügyekkel foglalkozott és Pontával, illetve Basescuval szemben is kritikus hangot ütött meg.

Az Antena 1 számára a PNL gyakorlatilag "nem létezett", ugyanakkor igyekezett kedvező fényben feltüntetni a csatornát alapító Dan Voiculescu médiamágnást. A Realitatea hírtelevízió a PNL-t és Iohannist pártolta, míg a PSD-vel és Pontával inkább kritikus volt - állapították meg a tanulmány szerzői.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com