Amerikai nagykövet: nem időszerű a román büntetőjog módosítása

Az amerikai diplomatával a News.ro román hírügynökség közölt interjút szerdán. Klemm kifejtette, hazája továbbra is teljes mellszélességgel támogatja Klaus Iohannis államelnöknek és a román igazságszolgáltatási intézményeknek a jogállamiság erősítésére irányuló törekvéseit.

A Sorin Grindeanu vezette román kormány szerdán sürgősségi rendeletekkel, előzetes társadalmi vita nélkül készült életbe léptetni egy közkegyelmi tervezetet és a büntető törvénykönyv módosítását, amit az akadályozott meg, hogy Klaus Iohannis államfő előzetes bejelentés nélkül megjelent a kabinet ülésén.



A nagykövet kifejtette, Románia rendkívüli eredményeket ért el a korrupcióellenes harcban, s ebben kiemelt szerepet játszott a hivatali visszaélésre vonatkozó büntetőjogi előírások alkalmazása. Rámutatott, bármely olyan törvénykezdeményezés, amely gyengíti a jogállamiságot, pártpreferenciától függetlenül kedvezőtlenül érint minden román állampolgárt.

Emlékeztetett, hogy az amerikai-román stratégiai partnerség, valamint Románia NATO- és EU-tagsága közös értékeken alapul, amelyek között egyebek mellett a jogállamiság melletti elköteleződés is szerepel. "Időszerűtlen bármely olyan intézkedés, amely Romániában a jogállamiságot gyengíti, és elvárjuk, hogy valamennyi román intézmény erősítse a korrupcióellenes harcot" - mondta a nagykövet. A diplomata leszögezte, hogy az Egyesült Államok határozottan támogatja Laura Codruta Kövesi korrupcióellenes főügyészt is.

Romániában a szociálliberális kormányoldal közkegyelmet hirdetne az öt évet meg nem haladó szabadságvesztéssel sújtott elítéltek egy részének, mégpedig azzal az indoklással, hogy így enyhíteni lehet a börtönök túlzsúfoltságát. A román jobboldal szerint a szociálliberális kormánytöbbség a büntetőjog módosításával készül mentőövet dobni korrupcióval gyanúsított, bűnvádi eljárás alatt lévő politikusainak.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com