Átrendeződtek az erőviszonyok a román koalícióban

Nyilvánosan is elismerte Crin Antonescu, a román kormánykoalícióban részt vevő Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke hétfőn, hogy a Konzervatív Párttal (PC) létrehozott úgynevezett jobbközép szövetsége (ACD) már nem létezik, és a konzervatívok valójában a koalíció másik nagy pártjához, a Victor Ponta miniszterelnök vezette Szociáldemokrata Párthoz (PSD) kerültek közelebb.

victor-ponta-ghimpele.ro_12011-ben egy úgynevezett "jobbközép" és egy "balközép" pártszövetség társulásaként hozták létre az azóta kormányra került Szociálliberális Szövetséget (USL) azok az erők, amelyek a jobboldali Traian Basescu államfő és az általa támogatott Boc-kormány leváltását tűzték ki célul. Ennek megfelelően az USL-ben a befutónak számító parlamenti helyeket fele-fele arányban osztották el a jobbközépnek és balközépnek nyilvánított pártok között. Az USL a 2012-es választásokon megszerezte a parlamenti helyek két harmadát.

A PC átállása a koalíciós vitákkal küzdő USL felbomlását vetíti előre, mivel Victor Ponta már a liberálisok nélkül is kényelmes többséget szerezhet a parlamentben.

Antonescu indulni akar a jövő évi államelnök-választáson, de a koalíciós viták miatt kérdésessé vált, hogy az USL közös jelöltje lesz-e, vagy egy szociáldemokrata ellenféllel - esetleg éppen Pontával - is meg kell-e küzdenie.
Dan Voiculescu médiamágnás, a PC alapító elnöke azzal vádolta Antonescut, hogy a jobboldal támogatása reményében elárulta szociáldemokrata szövetségeseit és közös ellenfelükkel, Basescuval próbál "barátkozni".

Antonescu határozottan elutasította ezt, saját magát és a liberális pártot Basescu legradikálisabb ellenfelének nevezte, ugyanakkor megállapította, hogy a konzervatívokkal kötött szövetsége a múlté. Hozzátette: csak azért nem tesznek jogi lépéseket az ACD felbontására, mert azzal az egész Szociálliberális Szövetség működését megkérdőjeleznék.

A PC-nek 18 képviselője és 9 szenátora van - és a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel azonos, öt százalék körüli politikai súlyt képvisel - az 580 fős román törvényhozásban.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com