Basescu: Románia engedély nélküli akciót hajtott végre egy másik ország területén

Románia engedély nélküli akciót hajtott végre egy másik ország területén - jelentette ki Traian Basescu államfő pénteken azzal kapcsolatban, hogyan hozták vissza az országba Omar Hayssam, korábban Romániában élő szíriai üzletembert, akit távollétében húsz év börtönre ítéltek terrorizmusért.

1374226331_5506

A Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) elnökeként megszólaló Basescu hangsúlyozta: nem tudja megerősíteni, hogy az elítéltet Szíriából hozták román területre, és azt sem, hogy kiadatási egyezmény alapján került az országba.

A román elnök szerint nem véletlen, hogy csak az akcióban részt vevő tiszteknek és nemzetbiztonsági szolgálatoknak mondott köszönetet.

"Egy ilyen műveletet nem lehetett volna végrehajtani egy hét, vagy három hónap alatt. Ez egy nagyon szűk körű csoport több mint ötéves munkájának eredménye" - mondta a román államfő, hozzátéve, hogy az akcióban részt vevő emberek védelme és a nemzetbiztonsági szempontok késztetik arra, hogy ne áruljon el további részleteket.

Arra az újságírói kérdésre, hogy ha nem Szíriából, akkor honnan hozták vissza Omar Hayssamot, Basescu azt mondta: "hát éppen itt van a történet kulcsa: hogyan mondhatnám el, amikor Románia engedély nélküli akciót hajtott végre egy másik ország területén?"

A román-szíriai állampolgárságú Omar Hayssamot három román újságíró - 2005-ben, Irakban történt - túszul ejtésének megszervezésében találták vétkesnek. Az üzletember a vizsgálat idején, 2006-ban elhagyta az országot. A vádlott szökése nyomán a román titkosszolgálatok vezetői és az ország legfőbb ügyésze lemondott tisztségéről.

A román hírtelevíziók pénteken a Szíria és Románia között 2012-ben ratifikált kiadatási megállapodással magyarázták Omar Hayssam Romániába való visszahozatalát.

Az esetet kommentáló Victor Ponta miniszterelnök péntek délelőtt még azt mondta: Romániának nincs kiadatási egyezménye Szíriával, majd egy óra múlva kijavította tévedését. A miniszterelnök azt állította, hogy a CSAT tagjaként minden műveletről tudomása volt, és Omar Hayssamot egy katonai géppel hozták Romániába.

Péntek este Traian Basescu államfő erről is azt mondta: nem tudja megerősíteni, hogy a román légierő gépe részt vett az akcióban.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com