EP-választás - Tőkés László szerint magyar összefogással meglett volna a harmadik erdélyi magyar mandátum

Gratulált Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) két megválasztott európai parlamenti képviselőjének az MTI-hez csütörtökön eljuttatott nyilatkozatában, de azt is megjegyezte: az erdélyi magyar pártok összefogásával meglett volna a harmadik erdélyi magyar mandátum is.

Vice President  László TŐKÉSA Fidesz jelöltlistáján újabb európai parlamenti mandátumot szerző képviselő sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy "a szűkkeblű pártpolitikai megfontolások miatt Erdélyben nem jött létre az összmagyar lista, így harmadszorra már nem sikerült hozni az eddigi két EP-választáson elért kilencszázalékos magyar eredményt".

Tőkés László értelmezésében az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szimpatizánsainak a szavazataival, illetve a közös indulásból fakadó "szavazókedvi plusszal" most is meglett volna a három erdélyi magyar képviselő. Reményét fejezte ki, hogy a pártok vezetői levonták a szükséges következtetéseket.

A politikus közölte, hogy a nemzeti lista erdélyi képviselőjeként folytatni kívánja az Európai Parlamentben hét éve elkezdett munkáját.

"Azon leszek, hogy megvédjük eddigi eredményeinket, megvédjük természeti kincseinket és kulturális örökségünket, megerősítsük az Európai Unióban formálódó magyar uniót, megoldjuk az őshonos nemzeti közösségek európai védelmét. Legfőbb célkitűzésem továbbra is az, hogy az elszakított magyar nemzeti közösségeink élhessenek az Európában sikeresen alkalmazott autonómia intézményével" - fogalmazott Tőkés László.

Orbán Viktort idézve hozzátette, hogy "a magyar ügy európai ügy", ennek érvényesítésére pedig együttműködésre van szükség. "Ezen stratégiai céljaink minden pártpolitikai szempontot felülmúlnak" - húzta alá washingtoni keltezésű nyilatkozatában az erdélyi EP-képviselő.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com