Erdélyi magyar lapok: magát próbálja menteni Victor Ponta a magyar kormány bírálatával

Az erdélyi magyar sajtóban közölt véleménycikkek csaknem egybecsengő következtetése szerint belpolitikai okai vannak annak, hogy Victor Ponta román kormányfő élesen bírálta a magyar kormányt egy hétfői tévéinterjúban. A lapok szerint a miniszterelnök magyarellenes érzelmek szításával próbálja visszaállítani a korrupciós vádak miatt meggyengült tekintélyét.

A Krónika vezércikke szerint belpolitikai célokat szolgált Victor Ponta hétfő esti „televíziós ámokfutása”.
„Nagyon jól tudja, hogy korrupciós ügye miatt pártjában is elfogyott körülötte a levegő, a kormányfői székben sem húzza sokáig, újabban pedig már tengerentúli nyaralása miatt is bírálatok kereszttüzébe került (amelyről nem szégyellte azt hazudni, hogy olcsóbb volt, mint egy mamaiai vakáció).

Victor Ponta

Ilyen helyzetben mi lehetne jobb mentsvár a magyarkártya előrángatásánál, a magyar veszéllyel való riogatásnál?” - állapította meg a Krónika vezércikkírója. Úgy vélte, Bukarest a magyar revizionizmus úton-útfélen való felemlegetésével „ki is röhögteti magát, miután Traian Băsescu immár menetrendszerűen követeli Moldova bekebelezését”.

A Háromszék székelyföldi napilap vezércikkírója is a belpolitikai okokat emelte ki.

„Victor Ponta zsákutcába szorult, immár saját pártja is szabadulni igyekszik tőle, koalíciós partnerei készek elfordulni a felelőtlen, itthon és külföldön egyaránt vállalhatatlan miniszterelnöktől – mi másba menekülne hát az üldözött román politikus, mint a magyarellenességbe? Az ugyanis Romániában mindmáig az egyik legbiztosabb mód a szavazók bizalmának elnyerésére, és nem is kell mást tenni, mint Orbán Viktort szidni, felkorbácsolni a nacionalista indulatokat, majd a magyar veszélytől a román nemzetet és az egységes nemzetállamot megmentő hazafias államférfi szerepében tetszelegni” - fogalmazott a Háromszék cikkírója.

Szerinte az indulatos reagálással a miniszterelnök azt is megpróbálta elkerülni, hogy érdemben válaszoljon azokra a Románia és Magyarország kapcsolatait terhelő problémákra, amelyeket Zákonyi Botond nagykövet a Romania Libera napilapnak adott interjúban tételesen felsorolt.

A Maszol.ro portálon közölt véleménycikk szerzője szerint hiába mondta Victor Ponta, hogy nem akar bekapcsolódni a magyarok játékába, heves bírálatával szemléltette a Zákonyi Botond nagykövet által említett „jó Victor – rossz Viktor” diskurzust.

„Valószínű azért is, mert ma már nagy szüksége van a Szociáldemokrata Párt és a Románia Haladásáéért Országos Szövetség nemzetféltő és nemzetvédő tagjainak a támogatására, hogy kormányfő maradhasson” - állapította meg a cikkíró.

A Marosvásárhelyen megjelenő Népújság vezércikkírója szerint is „a román szociáldemokraták politikai szemszögből klinikai halálba süllyedt egykori fenegyereke” bármibe belekapaszkodna, hogy megőrizze hatalmát.

Mind a Maszol.ro, mint a Székely Hírmondó napilap véleménycikke utal arra, hogy a román-magyar diplomáciai csata a nyári táborok időszakában robbant ki. A Székely Hírmondó cikkírója szerint váratlanul érhette a román kormányt, hogy Vona Gábor Jobbik-elnök „nem mondott semmi olyat a gyergyószentmiklósi EMI-táborban, amibe bele lehetett volna kötni”.

„Hűha, ez nagy baj, mondták a külügyminisztériumi, illetve külföldi hírszerző szolgálati alkalmazottak (akiket teljesen reménytelen szétválasztani), mivel hétfőn, augusztus 10-én az előzetes program szerint Magyarországot ki kell támadni. Nos, mit csinál ilyenkor egy jó szaki? Keres egy ürügyet, így a külügy Zákonyi Botond magyar nagykövet ritka értelmes, jó szándékú stb. interjújába kötött bele ordenáré módon” - vélekedett vezércikkében a Székely Hírmondó.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com