Megkezdi a honosítási ügyintézést az RMDSZ alapítványa

Szeptembertől megkezdi működését a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által korábban létrehozott Eurotrans Alapítvány, amely a visszahonosítással kapcsolatos ügyintézésben segíti az erdélyi magyarokat - derült ki az RMDSZ keddi hírleveléből.

Az adminisztratív és logisztikai előkészületeket nyomán az Eurotrans Alapítvány 19 területi irodájában 70 alkalmazott segíti ezentúl az érdeklődőket a magyar állampolgárság megszerzésében.

1

Az Eurotrans Alapítvány februárban írt alá megállapodást a Miniszterelnökség, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium képviselőivel Budapesten, azzal a céllal, hogy minél több igénylő számára megkönnyítsék a honosítási ügyintézést Erdélyben. A megállapodás gyakorlatilag intézményesítette a felek közötti kapcsolatot, hiszen az RMDSZ területi szervezetei eddig is aktívan részt vettek a könnyített honosítás lebonyolításában - emlékeztet a szövetség hírlevele.

Nagy Zoltán Levente, az Eurotrans Alapítvány elnöke elmondta: minél több településre el akarnak jutni, ennek érdekében a területi irodák munkatársai hetente két kiszállást szerveznek, gyakorlatilag "házhoz mennek", hogy azok számára is hozzáférhetővé tegyék a könnyített honosítást, akiknek eddig nem volt lehetőségük ezt kérvényezni.

Az Eurotrans Alapítvány által biztosított szolgáltatások teljes mértékben ingyenesek, beleértve a fordítási költségeket is. A területi irodáik munkatársai meghatározott program szerint, előre meghirdetett helyszíneken végzik munkájukat, amelyekről előzetesen értesítik az adott települések lakosságát.

A feladat ellátásához az Eurotrans Alapítvány anyagi támogatást is kapott a magyar kormánytól - közölte az RMDSZ.

Az erdélyi magyarok kedvezményes honosításában korábban a magyar kormány partnere kizárólag az RMDSZ ellenzékének számító Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) volt, amely a demokráciaközpontoknak elnevezett irodahálózatán keresztül nyújtott segítséget a magyar állampolgárságot igénylő erdélyi magyaroknak a szükséges dokumentáció összeállításában.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com