Mintegy 1500-an tiltakoztak az erdélyi Szászsebesen egy tervezett formaldehidgyár ellen

Mintegy 1500-an tiltakoztak vasárnap délután az erdélyi Szászsebesen (Sebes) az osztrák Kronospan társaság szándéka ellen, hogy újabb formaldehidgyárat építsen a településen – közölte a Mediafax hírügynökség.

fmdhAz immár harmadik vasárnap tüntető szászsebesiek úgy vélik, hogy az újabb formaldehidgyár – melyben egy Franciaországban lebontott gyár gépsorait akarják üzembe helyezni – a kibocsátott káros anyagok által veszélyeztetné a kisváros lakóinak az egészségét. Álláspontjuk szerint a gyár felépítését csak a lakott területektől távol szabadna engedélyezni.

Az osztrák multinacionális cég préseltlemezgyárat működtet a Kolozsvártól 110 kilométerre délre fekvő Fehér megyei kisvárosban, és a műszaki folyamatban nagy mennyiségű formaldehidet használ fel. A jelenlegi szászsebesi gyárában évi 30 ezer tonna formaldehidet állít elő, ám 18 millió eurós beruházással egy újabb gyáregységet kíván létrehozni, mely évi 60 ezer tonna formaldehid előállítására alkalmas. A beruházás környezetvédelmi engedélyezése folyamatban van.

A Kronospan társaság vasárnap közleményben hívta párbeszédre a település és a környezetvédő szervezetek képviselőit. Elsősorban amiatt adott hangot aggodalmának, hogy egyes idegen környezetvédő civil szervezetek, megfelelő tájékozódás nélkül, rosszhiszeműséget tanúsítva nyilvánítanak véleményt a tervezett gyárnyitásról. Pénteken érdeklődés hiányában elmaradt egy, a társaság által kezdeményezett beszélgetés. A tiltakozók arra hivatkozva utasították el a részvételt, hogy korábban a cég kártérítés követelésével fenyegette meg őket a vélt imázsrontásért.

A multinacionális társaság eddig 500 millió eurót fektetett be a brassói és szászsebesi gyáregységeibe és a konstancai logisztikai központjába. A szászsebesi egységeit 2004-ben vásárolta az olasz MD Fratti csoporttól. 2010-ben már meghiúsult egy formaldehidgyár létesítésére irányuló kísérlete. Akkor a helyiek tiltakozása nyomán a hatóságok megállapították: a cég anélkül látott neki a gyáregység építésének, hogy valamennyi szükséges engedéllyel rendelkezett volna. A hatóságok az engedély nélkül felépített létesítmény lebontására kötelezték a társaságot.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com