Nem távolítja el az RMDSZ a sepsiszentgyörgyi Székelyföld-molinót

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) háromszéki szervezete nem tesz eleget Sebastian Cucu prefektus kérésének, és nem távolítja el a sepsiszentgyörgyi prefektusi hivatallal szemközt kihelyezett Székelyföld-molinót – közölte pénteken az MTI-vel Tamás Sándor, az RMDSZ-szervezet elnöke.

sicA Kovászna megyei önkormányzat elnöki tisztségét is betöltő politikus elmondta, hogy az RMDSZ fél évre bérbe vette a területet, amelyen a 12 négyzetméteres, székely zászlóra emlékeztető SIC – Terra Siculorum (Székelyföld latinul) feliratú, fémkeretbe foglalt hirdetővászon áll.

„A saját identitásunkat fejezi ki, nem sért senkit, arra területet béreltünk, és ott hagyjuk, egyelőre fél évig” - jelentette ki a magyar politikus.

A prefektus arra hivatkozva kérte csütörtökön az általa provokatívnak vélt molinó eltávolítását, hogy a helyi románság szombaton a közelben kívánja megünnepelni Moldva és Havasalföld egyesülésének évfordulóját. A kormány megbízottja a rendezvényt szervező civil szervezeteket idézte, amelyek szerint „az etnikai alapú területi autonómiát hirdető” molinó szélsőséges, provokatív üzenetet hordoz, és sérti „a románok nemzeti méltósághoz való jogát”.

Tamás Sándor az MTI-nek elmondta, hogy nagy tisztelője Alexandru Ioan Cuzának, a román fejedelemségek egyesítőjének, de Székelyföld már akkor is létezett, amikor Románia 156 évvel ezelőtt megalakult. A politikus nem tartotta kizártnak, hogy a szombati felvonuláson megrongálják a molinót, hiszen – mint fogalmazott – a szervezők között ismert provokátorok is vannak, „akiktől semmi jóra nem lehet számítani”.

Az RMDSZ először 2012 novemberében tette ki közszemlére a molinót. Akkor Codrin Munteanu prefektusnak a székely szimbólumokat támadó intézkedései ellen kívánt tiltakozni vele. 2013 márciusában azonban eltávolította, miután Victor Ponta miniszterelnök új prefektust nevezett ki Kovászna megyébe.

Az utánfutót, amelyre a molinó vázszerkezetét szerelték, tavaly decemberben vontatta be ismét a prefektusi hivatallal szemközti területre, az ellen tiltakozva, hogy – az azóta leváltott – Marius Popica prefektus a magyar himnusz énekléséért rótt ki bírságot.

Tamás Sándor kijelentette: a molinó mostani kihelyezésével a „himnuszénekléshez való jogot” állították vissza. „Nem a prefektusokat kell lecserélni, hanem a problémákat kell megoldani. Azt például, hogy ne büntessék ebben az országban a himnuszéneklést, hogy ki lehessen tűzni a helyi, a megyei zászlót vagy akár a székely zászlót” - jelentette ki Tamás Sándor.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com