Olcsóbb a román áram Magyarországon, mint Romániában egy romániai hírportál szerint

Magyarországon a lakosságnak kevesebbet kell fizetnie a villamos energiáért, mint Romániában, annak ellenére, hogy az áram egy részét Magyarország Romániától vásárolja - írta kedden a Maszol.ro hírportál.

A kolozsvári romániai magyar portál szerint 2015 első fél évében Románia 27 millió euró értékben exportált áramot.A Romániában megtermelt villamos energia harmadik legnagyobb vásárlója Magyarország, amely a román kivitel egyötödét vette meg.
A román áram első számú felvevő piaca Bulgária, a második Szerbia.

ill

A portál az Eurostat adatait idézi, amelyek szerint az idei első fél évben a romániai háztartások átlagosan 0,13 eurót fizettek egy kilowattóra áramért, míg Magyarországon 0,11 eurót.

A különbség első látásra nem számottevő - írja a portál, de egy átlagos romániai háztartás havonta 200 kilowattóra áramot használ, ami éves szinten 48 euró (14 900 forint) pluszkiadást jelent.A portál szerint ez nem elhanyagolható összeg, figyelembe véve a romániai jövedelemszintet.

Egy évtizeddel korábban még Romániában volt olcsóbb a villamos energia, 2005-ben 0,077 euróba került egy kilowattóra, míg Magyarországon 0,106 euróba.Azóta Romániában folyamatosan drágul az áram - írja a portál.

Ezzel szemben Magyarországon 2010-ben volt maximumon (0,17 euró) a háztartási villamos energia ára, amely a rezsicsökkentési politika nyomán évről-évre csökken.2012 óta Magyarországon 27 százalékkal lett olcsóbb az áram, miközben ugyanebben az időszakban Romániában szinte ugyanolyan mértékben, 24 százalékkal drágult a háztartási villamos energia.

Az Eurostat legfrissebb adatai szerint a csehek is kevesebbet fizetnek az áramért annak ellenére, hogy az átlagkeresetük mintegy 80 százalékkal haladja meg a románokét - olvasható a maszol.ro-n.
(http://www.maszol.ro/index.php/gazdasag/54382-olcsobb-a-roman-aram-magyarorszagon-mint-idehaza)

MTI

Hozzászólások


Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

Toró T. Tibor EMNP-alelnök bejelentette, hogy nem indul a választásokon

Toró T. Tibor EMNP-alelnök bejelentette, hogy nem indul a választásokon

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke hétfő délutáni sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy pártja országos elnökségének a döntése nyomán nem indul független jelöl...

Az elnöki hivatalt és a titkosszolgálatokat is elérte a romániai kémbotrány

Az elnöki hivatalt és a titkosszolgálatokat is elérte a romániai kémbotrány

A román elnöki hivatal és titkosszolgálati vezetők jóváhagyásával kémkedtek tavasszal Laura Codruta Kövesi, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetője után az izraeli Black Cube nyomozóiroda ügynökei...

Szabadkereskedelmi tárgyalások

Szabadkereskedelmi tárgyalások

Románia mindaddig fenntartásokkal él az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezménnyel kapcsolatban (CETA), amíg Kanada fel nem oldja a román állampolgárokkal szemben általa alkalmazot...

Őrtüzek gyújtására szólítja fel az SZNT Székelyföld lakosait

Őrtüzek gyújtására szólítja fel az SZNT Székelyföld lakosait

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) arra biztatja Székelyföld lakosait, hogy október 30-án este gyújtsanak őrtüzeket valamennyi székelyföldi településen. Az MTI-hez vasárnap eljuttatott felhívásában Iz...


Független jelöltként indul Háromszéken Toró T. Tibor, az EMNP alelnöke

Független jelöltként indul Háromszéken Toró T. Tibor, az EMNP alelnöke

Független képviselőjelöltként kívánja megméretni magát a székelyföldi Kovászna megyében Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos alelnöke a decemberi romániai parlamenti választáson. ...

Iohannis: a román államnak kötelessége tisztelegni a holokauszt áldozatai előtt

Iohannis: a román államnak kötelessége tisztelegni a holokauszt áldozatai előtt

A román államnak alapvető kötelessége tisztelegni a holokauszt áldozatainak emléke előtt, az immár természetessé vált megemlékezések pedig azt jelzik, hogy tanult a múlt század történelméből - mutatot...

A magyarok is migránsok, semmi keresnivalójuk Európában!

A magyarok is migránsok, semmi keresnivalójuk Európában!

Az állítást egy román tévés mondta, aki a kvótanépszavazásra reagált, mivel már nagyobb baromságot nem lehet mondani nézettsége érdekében. Bocskoros román soviniszta Hajdú Péterként ledobta az atombo...

A Duna romániai partján fogtak el Bulgáriából érkezett határsértőket

A Duna romániai partján fogtak el Bulgáriából érkezett határsértőket

A Duna-parton, Bechet térségében fogott el kedden hajnalban a román határrendőrség 16 határsértőt, akik két csónakkal keltek át a folyón. A nyolc férfiból, két nőből és hat gyermekből álló csoportr...

http://ujhazak.com