Romániai elnökválasztás - Az RMDSZ elkezdte az aláírások gyűjtését Kelemen Hunor államfőjelöltségéhez

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elkezdte a Kelemen Hunor RMDSZ-elnök államfőjelöltségéhez szükséges aláírások összegyűjtését - jelentette be hétfőn Kovács Péter, a szövetség főtitkára és kampányfőnöke.

00-rmdsz-logoAmint az RMDSZ hírlevele közölte, ahhoz, hogy Kelemen Hunor elindulhasson a választási versenyben, szeptember 23-ig 200 ezer támogató aláírást kell a szövetségnek összegyűjteni és benyújtani a Központi Választási Irodához.

"Ebben a kampányban is meg kell mutatnunk, hogy erős közösség vagyunk, hogy minket nem lehet megkerülni, ha az ország jövőjéről döntenek" - hangsúlyozta az elkövetkező hónapok fontosságát a kampányfőnök.

"Kelemen Hunornak képviselnie kell a magyarok érdekeit, hangot kell adnia gondjainknak, elvárásainknak. A magyar államelnök-jelölt közösségünk hangja" - jelentette ki Kovács Péter. A főtitkár komoly, kiegyensúlyozott vezetőként jellemezte Kelemen Hunort, aki jól ismeri az erdélyi magyar közösség értékeit és problémáit. Olyan politikusként mutatta be, akiben a magyarok bíznak, és akit a román politikusok tisztelnek és meghallgatnak.

"A Szövetség jelöltje minden magyar embert képvisel" - mutatott rá Kovács Péter. A kampányfőnök tájékoztatása szerint az RMDSZ-székházakban, és a szövetség színeiben tisztséget nyert polgármesterek hivatalában is gyűjtik az aláírásokat.

A román választási törvény 200 ezer támogató aláírás összegyűjtéséhez köti a választásokon való indulást. A törvény értelmében csakis a 18. életévét betöltött, szavazati joggal rendelkező személyek gyűjthetnek aláírásokat és írhatnak alá. Egy személy csak egyetlen jelöltet támogathat aláírásával.

Az RMDSZ mellett az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is jelöltet kíván állítani a választási versenybe. Az EMNP vasárnap jelentette be, hogy Szilágyi Zsoltot, a párt alelnökét indítja az államfőválasztáson. Magyar-magyar versenyre akkor kerülhet sor a választáson, ha mindkét pártnak sikerül legkevesebb 200 ezer aláírást összegyűjteni.
A települési szinten is jól szervezett RMDSZ az elmúlt években tucatnyi alkalommal gyűjtött több mint 200 ezer aláírást. A szövetség ellenzékének 2007-ben sikerült az eddigi legjelentősebb eredményt elérnie.

Ekkor a pártstruktúrával még nem rendelkező ellenzék 137 ezer aláírást gyűjtött össze, hogy Tőkés László függetlenként indulhasson az európai parlamenti választáson. Romániában mintegy 1,05 millió magyar választópolgárt tartanak számon.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com