Volt román miniszterelnök-helyettes ellen emelt vádat a bukaresti korrupcióellenes ügyészség

Gabriel Oprea volt román miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter ellen emelt vádat a bukaresti korrupcióellenes ügyészség, amely hivatali visszaéléssel vádolja a politikust.

A tavaly novemberben lemondott Victor Ponta volt miniszterelnök egykori kormányának tagját - aki jelenleg szenátor - azzal gyanúsítják, hogy tavaly júliusban belügyminiszterként elrendelte egy Audi A8-as személygépkocsi vásárlását a belügyi titkosszolgálat műveleti keretéből.

gabriel-oprea-938x535

Az ügyészség szerint Oprea a törvényes előírások megsértésével 400 ezer lejnyi (28 millió forint) költségvetés-kiegészítést hagyott jóvá a belügyminisztérium titkosszolgálatának műveleti kerete számára, hogy abból a közméltóságok védelmét szolgáló gépkocsit vásároljanak.

A vádhatóság szerint az így beszerzett luxusautót kizárólag Oprea használta 2015 júliusa és októbere között. Az ügyben a belügyi titkosszolgálat volt vezetője ellen is vádat emeltek, és hivatali visszaélésben való bűnrészességgel, valamint hűtlen kezeléssel vádolják.

Opera ellen egy másik ügyben is vizsgálódnak, amelyben szintén érintett a szóban forgó személygépkocsi. Az ügyészség szerint a volt miniszter indokolatlanul használta több ezer alkalommal a rendőri felvezetést, amire azt követően derült fény, hogy tavaly októberben a konvoját felvezető rendőrök egyike közlekedési balesetben életét vesztette.

Oprea márciusig a Románia Haladásáért Országos Szövetséget (UNPR) vezette, a pártelnöki tisztségről lemondott, miután kiderült, hogy két ügyben is bűnvádi eljárás indult ellene.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Elfogták a többször emberre támadó medvét

Legutóbb magyar zarándokokra támadt.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

Megbüntette a kórház az égési sérült mellett tökmagozó nővéreket

A nővérek nem zavartatták magukat, amíg a beteg férfi mellettük beutalóra várt.

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

Hős lett az erdélyi fiú, aki ismeretlen lánynak adta mája egy részét

A tasnádi fiú hallotta a lány történetét és azonnal jelentkezett donornak.

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

7 migráns csomagok közé bújva akart átjutni a határon – fotó

Az illegális bevándorlókat elfogták és tiltott határátlépés miatt eljárás indult ellenük.

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Döbbenetes dolgot művelt az ortodox pap a kisbabával egy keresztelőn – videó

Az ortodox román pópa tette miatt már a rendőrség is vizsgálatot indított.

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

Beengedték gazdájához a hűséges kutyust, aki egy napja várta a kórház előtt

A romániai orvosok meghatódtak az állat hűségén és odaadásán, ezért kivételt tettek.

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

Migránsok dzsungeltábort kezdtek kialakítani Temesvárnál - fotók

A hatóságok szerint menedékkérők vertek illegális tábort a román-magyar határon.

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

http://ujhazak.com