Waszczykowski Bukarestben: Lengyelország nem engedheti meg magának jelentős számú bevándorló befogadását

Lengyelország jelenleg nem engedheti meg magának jelentős számú bevándorló befogadását - jelentette ki Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter hétfőn Bukaretben.

Fontosnak tartotta leszögezni, hogy országa különbséget tesz a menekültek és bevándorlók között. Ami a háborús övezetekből érkező menekülteket illeti, Lengyelország betartja a nemzetközi jogot, azzal a feltétellel, hogy ellenőrizhesse a menedékkérőket és azok is akarjanak Lengyelországba jönni.

nato

A menekülteket azonban nem kell összetéveszteni azokkal a bevándorlókkal, akik jobb életkörülményeket és szociális ellátást keresnek Európában - mutatott rá a lengyel diplomácia vezetője.

"Lengyelországból kétmillió ember ment munkát keresni Európába, rajtuk kívül további másfél millió munkanélkülink van. Következésképpen nem engedhetjük meg magunknak, hogy tömegesen fogadjunk be olyanokat, akik munkahelyet keresnek nálunk" - szögezte le Waszczykowski.

Megjegyezte: Lengyelország már befogadott csaknem egymillió embert Ukrajnából. "Lengyelország tehát szolidáris azokkal, akik valóban rászorulnak" - hangsúlyozta.

Waszczykowski román kollégája, Lazar Comanescu meghívására érkezett hivatalos látogatásra Bukarestbe, ahol vendéglátójával a kétoldalú kapcsolatokról és a NATO keleti szárnyának megerősítéséről tárgyalt.

MTI

Hozzászólások


Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Ideiglenesen korlátozta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát a román kormány

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán. Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk vitát váltottak ki Romániában az RMDSZ kampány előtti óriásplakátjai

Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi ...

Toró T. Tibor EMNP-alelnök bejelentette, hogy nem indul a választásokon

Toró T. Tibor EMNP-alelnök bejelentette, hogy nem indul a választásokon

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke hétfő délutáni sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy pártja országos elnökségének a döntése nyomán nem indul független jelöl...

Az elnöki hivatalt és a titkosszolgálatokat is elérte a romániai kémbotrány

Az elnöki hivatalt és a titkosszolgálatokat is elérte a romániai kémbotrány

A román elnöki hivatal és titkosszolgálati vezetők jóváhagyásával kémkedtek tavasszal Laura Codruta Kövesi, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetője után az izraeli Black Cube nyomozóiroda ügynökei...

Szabadkereskedelmi tárgyalások

Szabadkereskedelmi tárgyalások

Románia mindaddig fenntartásokkal él az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezménnyel kapcsolatban (CETA), amíg Kanada fel nem oldja a román állampolgárokkal szemben általa alkalmazot...

Őrtüzek gyújtására szólítja fel az SZNT Székelyföld lakosait

Őrtüzek gyújtására szólítja fel az SZNT Székelyföld lakosait

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) arra biztatja Székelyföld lakosait, hogy október 30-án este gyújtsanak őrtüzeket valamennyi székelyföldi településen. Az MTI-hez vasárnap eljuttatott felhívásában Iz...


Független jelöltként indul Háromszéken Toró T. Tibor, az EMNP alelnöke

Független jelöltként indul Háromszéken Toró T. Tibor, az EMNP alelnöke

Független képviselőjelöltként kívánja megméretni magát a székelyföldi Kovászna megyében Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos alelnöke a decemberi romániai parlamenti választáson. ...

Iohannis: a román államnak kötelessége tisztelegni a holokauszt áldozatai előtt

Iohannis: a román államnak kötelessége tisztelegni a holokauszt áldozatai előtt

A román államnak alapvető kötelessége tisztelegni a holokauszt áldozatainak emléke előtt, az immár természetessé vált megemlékezések pedig azt jelzik, hogy tanult a múlt század történelméből - mutatot...

A magyarok is migránsok, semmi keresnivalójuk Európában!

A magyarok is migránsok, semmi keresnivalójuk Európában!

Az állítást egy román tévés mondta, aki a kvótanépszavazásra reagált, mivel már nagyobb baromságot nem lehet mondani nézettsége érdekében. Bocskoros román soviniszta Hajdú Péterként ledobta az atombo...

A Duna romániai partján fogtak el Bulgáriából érkezett határsértőket

A Duna romániai partján fogtak el Bulgáriából érkezett határsértőket

A Duna-parton, Bechet térségében fogott el kedden hajnalban a román határrendőrség 16 határsértőt, akik két csónakkal keltek át a folyón. A nyolc férfiból, két nőből és hat gyermekből álló csoportr...

http://ujhazak.com