Salvini: ha alacsonyabb hiánycélról indulunk, ezt az eredményt se értük volna el

Sárközy Júlia az MTI tudósítója jelenti: Nagyon elégedett vagyok az elért költségvetési tervezettel, ha kezdettől fogva engedtünk volna Brüsszelnek, ezt az eredményt se érjük el - nyilatkozta Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes az olasz közszolgálati rádiónak csütörtökön.Matteo Salvini kijelentette, nem felel meg a valóságnak, hogy a római kormány vagy személy szerint ő engedett az EU-nak. "Ha visszavonulással indítottunk volna, semmit nem értünk volna el" - hangoztatta a Liga kormánypárt vezetője. Megjegyezte: olyan ambiciózus költségvetési tervezetet állítottak össze, amelyre egyetlen korábbi olasz kormány sem merészkedett, és végül "ezért tudtunk eredményt hazahozni". Arra a kérdésre, hogy az olasz kormány veszített-e Brüsszellel szemben, Matteo Salvini azt válaszolta, "szeretnék mindig így veszíteni".

    
A miniszterelnök-helyettes azt mondta, nagyon örül, hogy így alakult a költségvetési tervezet és most "nekikezdhetünk a reformoknak a nyugdíjak és a munka esetében, illetve az adó- és a bürokrácia csökkentés terén". Matteo Salvini hozzátette, az EU elfelejtheti, hogy Itália megszavazza az európai költségvetési csomagot, ha ez az olasz mezőgazdaságtól és halászattól von el forrásokat.
    

Giancarlo Giorgetti, a miniszterelnökséget vezető államtitkár, a Liga politikusa bejelentette, hogy a kormánypártok választási ígéreteinek megvalósítása, vagyis a nyugdíjreform, valamint az alapjövedelem bevezetése már januártól megkezdődhet, még a májusi európai választások előtt. A másik kormányfő-helyettes, Luigi Di Maio cáfolta a Giovanni Tria pénzügyminiszter távozásáról és az esetleges kormányátalakításról szóló híreket. Hangsúlyozta, hogy a kormány áfa-emelést sem tervez. Az Öt Csillag Mozgalmat (M5S) vezető Di Maio emlékeztetett, hogy néhány hónap múlva változás következik be az EU-ban is az európai parlamenti választásokkal.
    

A SkyTg24 olasz hírtelevízió felmérése szerint az olaszok 53 százaléka "vereségnek" tartja, hogy a római kormány az eredeti 2,4 százalékról 2,04-re csökkentette a GDP-arányos hiánycélt. Elemzők szerint azonban Róma még ezt se tudta volna elérni, ha hónapokkal ezelőtt az Európai Bizottság diktálta 1,6 százalékos hiánycélról indítja az egyeztetést Brüsszellel. Az olasz sajtó ezért kompromisszumos megoldásnak, "nem fegyverletételnek, hanem tűzszünetnek" tartja a Róma és Brüsszel közötti eredményt.
    

Az olasz költségvetési csomag 32 oldalas módosított változata csütörtökön kerül a római szenátus elé, ahol várhatóan a kormány bizalmi szavazásra bocsátja. Ezután második olvasatra visszakerül a képviselőházba, ahol előreláthatóan a karácsonyi ünnepek utáni napokban szavaznak róla. Olasz sajtóértesülések szerint a hiánycél csökkentése mintegy 10 milliárd euró költségvetési megtakarításra kényszeríti Rómát az eredeti tervekhez képest: az erre irányuló intézkedések között szerepel a digitális szolgáltatásokra kivetett 3 százalékos úgynevezett web-adó, az évi bruttó 100 ezer euró fölötti nyugdíjakra kivetett adótöbblet, bár nem kizárt, hogy megadóztatják a havi bruttó 1500 eurót meghaladó nyugdíjakat is, mivel ezek legalább háromszorosai az olaszországi minimálnyugdíjnak. Jövő szeptemberig felfüggesztik a közszférában dolgozók nyugdíjba vonulását. Az intézkedések között szerepelhet 2020-tól az áfa emelése is.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com