Seehofer elégedett az új menekültügyi csomaggal

Bálint Marcell, az MTI tudósítója jelenti: Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a konzervatív CSU elnöke elégedett a német koalíciós pártok vezetőivel közösen összeállított menekültügyi intézkedéscsomaggal.migrantAz új csomag "nagyon-nagyon jó" - mondta a politikus pénteken az ARD német országos közszolgálati televíziónak.
A koalíciós pártok ugyan kompromisszumos megállapodásra jutottak, és nem sikerült keresztülvinni a tranzitzónák létrehozásának tervét, de így is a német menekültügy történetének "legszigorúbb" szabályait vezetik be a "menekültek számának korlátozása" céljából, méghozzá a szigorításokhoz tartózkodóan viszonyuló koalíciós partner, szociáldemokrata párt (SPD) támogatásával - emelte ki a bajor miniszterelnök.

Az egyezség révén a testvérpárt CDU elnökéhez, Angela Merkel kancellárhoz fűződő viszonyt is sikerült "helyrehozni" - tette hozzá Horst Seehofer. Hangsúlyozta, hogy számára nem hatalmi kérdésekről szólt a menekültválság kezeléséről folytatott vita, hanem "egy hatalmas, történelmi jelentőségű probléma megoldásáról".

A CSU részéről a bajor-osztrák határ lezárására irányuló korábbi követelésekkel kapcsolatban azt mondta, hogy mindig is elutasította a határkerítés gondolatát. A befogadható menekültek száma felső határának kijelölésére vonatkozó követelésekkel kapcsolatban pedig azt mondta, hogy "az a legjobb felső határ, ha a menekültek a hazájukban maradnak", a koalíciós pártok megállapodásának több pontja pedig éppen ezt szolgálja.

Ugyanakkor a bajor kormány továbbra is fenntartja magának a jogot, hogy az alkotmánybíróságon panaszolja be a szövetségi kormányt annak menekültpolitikája miatt - fűzte hozzá Horst Seehofer. Kiemelte, hogy "pillanatnyilag" nem szükséges a karlsruhei testülethez fordulni, hiszen a nagykoalíció pártjai ismét közös álláspontra jutottak a válságkezelés ügyében, de a müncheni vezetés vizsgálja az alkotmánybírósági eljárás lehetőségét, hogy feltérképezze, miként védheti meg Bajorországot, ha a menekültek áradata túlterheli a tartományt.

Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke és Horst Seehofer hetekig tartó viták után szombaton kezdett hozzá az új csomag kidolgozásához, és vasárnap kezdték meg az egyeztetést a közösen javasolt intézkedésekről Sigmar Gabriel alkancellár-gazdasági miniszterrel, az SPD elnökével. A három pártelnök a második tárgyalási fordulóban, csütörtökön jutott megállapodásra.

A koalíció tervei szerint gyorsított eljárással döntenek a biztonságos országokból származó, a hatóságokkal nem együttműködő, beutazási tilalommal sújtott vagy a menekültstátus megszerzésével nem először próbálkozó menedékkérőkről. Az új típusú eljárást az úgynevezett repülőtéri eljárás mintájára folytatják le, ami azt jelenti, hogy a menedékjogi kérelmet egy hét alatt kell elbírálni, a döntés elleni jogorvoslatra pedig legfeljebb további két hét áll rendelkezésre.

Megállapodtak egyebek között abban is, hogy két évre felfüggesztik a családegyesítés lehetőségét az oltalmazott státusban lévő emberek esetében. A megállapodást összefoglaló dokumentumban szerepel, hogy mindent meg kell tenni az uniós külső határok védelmének, biztosításának erősítéséért és össze kell hívni egy EU-Törökország csúcstalálkozót, amelyen dönteni kell egyebek mellett egy "legális menekültkontingens" áttelepítéséről Törökországból az EU-ba.

Ugyancsak fontos Afganisztán, ahol a koalíciós pártok meggyőződése szerint a stabilizációt és az ország fejlesztését tovább folytató nyugati erőknek "védett övezeteket" kell kialakítaniuk, hogy az ország polgárainak ne kelljen elhagyniuk hazájukat.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


A magyar határ közelében migránsok ragadozzák el a bárányokat, kecskéket!

A magyar határ közelében migránsok ragadozzák el a bárányokat, kecskéket!

A déli határvidéken a gazdák bárányait, kecskéit viszik el a migránsok a húsa miatt!

16 éves migráns lökött a sínekre egy nőt Hamburgban

16 éves migráns lökött a sínekre egy nőt Hamburgban

A 34 éves nőt a migráns azért lökte a sínekre, mert nem hagyta magát kirabolni.

Drifteléssel mentette meg a kamionos az embereket a halálos balesettől! - videó

Drifteléssel mentette meg a kamionos az embereket a halálos balesettől! - videó

A kamionos lélekjelenlétének és a rendőri intézkedéseknek köszönhetően emberi életeket mentettek!

Európában vajon szárazföldi háborúra készülnek?

Európában vajon szárazföldi háborúra készülnek?

Németországból Lengyelországba 3500 amerikai katonát utaztattak.

Migránsok maguk választják a fagyoskodást a segítség helyett

Migránsok maguk választják a fagyoskodást a segítség helyett

Szerbia szociális ügyi államtitkára szerint a migránsok maguk utasítják el a segítséget.

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

A migrációellenes osztrák párt vezetője azt szeretné, ha megszűnne az iszlamizmus az országban.


Stonehenge-t alagúton keresztül közelíthetjük meg a jövőben - videó

Stonehenge-t alagúton keresztül közelíthetjük meg a jövőben - videó

Stonehenge környékének forgalmát alagútépítéssel akarják csillapítani.

Elkapták a hírhedt isztambuli tömeggyilkost a rendőrök – videó

Elkapták a hírhedt isztambuli tömeggyilkost a rendőrök – videó

A török rendőrség elfogta a 39 ember megölésével gyanúsított isztambuli mészárost.

Férjét és kisfiát hagyta el, hogy segítsen a migránsokon – rosszul járt a családja

Férjét és kisfiát hagyta el, hogy segítsen a migránsokon – rosszul járt a családja

A baloldali liberális Clare Moseley Liverpoolban lakott családjával, amíg úgy nem döntött, hogy Calais-be megy.

Angela Merkel egy katasztrófa!

Angela Merkel egy katasztrófa!

Donald Trump kritikája a német kancellárról!

http://ujhazak.com