Sobotka csütörtök délután nyújtja be kormánya lemondását az államfőnek

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Milos Zeman cseh államfő csütörtökön délután fogadja Bohuslav Sobotka szociáldemokrata (CSSD) miniszterelnököt, aki benyújtja kormánya lemondását - közölte Jirí Ovcácek elnöki szóvivő szerdán a Twitteren megjelent bejegyzésében.Martin Ayrer kormányszóvivő a közlést később megerősítette, és azzal egészítette ki, hogy a lemondás várhatóan május közepétől lesz hatályos. Bohuslav Sobotka kedden jelentette be, hogy a kormánykoalícióban kialakult súlyos feszültség miatt, amelyet szerinte Andrej Babis, kormányfőhelyettes, pénzügyminiszter volt vállalkozásai körüli zavaros ügyek váltottak ki, benyújtja kormányának lemondását.


A legkézenfekvőbb megoldás, a miniszter menesztése, szerinte azért nem jöhet szóba, mert Babis, aki egyben a koalíciós ANO mozgalom elnöke is, ezután a mártír szerepében tetszeleghetne, s ez az októberre kiírt képviselőházi választások előtt árthatna a többi pártnak.     Milos Zeman szerdán délután a prágai Hradzsinban fogadta Andrej Babist. Bár a találkozó időpontját még Sobotka bejelentése előtt rögzítették, az elnöki szóvivő szerint a legfőbb téma mindenképpen a kormányválság lesz.


Babis után Zeman Milan Chovanec belügyminiszterrel, a Cseh Szociáldemokrata Párt alelnökével találkozik, aki tájékoztatja őt a szociáldemokraták álláspontjáról, és megvitatja vele a kialakult belpolitikai helyzetet. Helyi megfigyelők szerint azért Milan Chovanec pártalelnök ment Zemanhoz, nem pedig maga a pártelnök, mert Sobotka viszonya az államfővel köztudottan nagyon feszült és rossz.


Sobotka ugyanis Zeman első államfői jelölésekor, 2003-ban, a szociáldemokraták azon frakciójába állt be, akik volt elnöküket nem voltak hajlandóak támogatni, s ellene szavaztak. Zeman mindezt máig nem bocsátotta meg Sobotkának. A prágai sajtó szerint a Sobotka-kormány lemondásával az események forgatókönyvét az államfő határozza meg. Milos Zeman Sobotka bejelentését mindeddig nem kommentálta.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com