Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Be kell gyógyítani azokat a sebeket, amelyeket a 2004. december 5-i népszavazással az akkori szocialista-liberális kormány a külhoni magyarokon ejtett - jelentette ki Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán a felvidéki Királyhelmecen, ahol a helyi magyar tannyelvű általános iskola több mint 80 magyar iskolakezdő kisdiákjának adták át a Rákóczi Szövetség beiratkozási ösztöndíját.

A Rákóczi Szövetség Beiratkozási Programja 2004-ben indult azzal a céllal, hogy minél több külhoni magyar család írassa magyar tannyelvű iskolába gyermekét.

Soltész Miklós

A beiratkozási támogatások ünnepélyes átadóján mondott beszédében Soltész Miklós rámutatott: a beiratkozási ösztöndíjprogram keretében csak az idén 3550 felvidéki magyar gyermek és családja részesült a tízezer forintos támogatásban, az egész Kárpát-medencét tekintve pedig csaknem hatezren kapnak ilyen támogatást.

Hozzátette: ezen a támogatáson felül a magyar kormány, nemzetpolitikája keretében oktatási és nevelési támogatást is ad a külhoni magyar iskolások számára, ez a 3,8 milliárd forintnyi összeg 250 ezer diák iskoláztatását segíti.

Megjegyezte: a magyar kormány ezen segítsége semmilyen formában nem gyengíti az anyaországot, ugyanakkor hozzájárul a két ország, jelen esetben Magyarország és Szlovákia kapcsolatainak további javításához.

Kiemelte: ezek a támogatások a Kárpát-medencében élő magyar nemzetrészek megmaradását segítik, ugyanakkor a felelősségvállalás mellett azoknak a sebeknek a begyógyításához is hozzásegítenek, amelyeket az okozott, hogy a 2004-es népszavazással a szocialista-liberális kormányzat eltaszította magától a külhoni magyarokat.

"Ez az összefogás, amely a civil szervezetek, így a Rákóczi Szövetség, a kormányzat és a helyi önkormányzatok között megvalósult, határozottan segíti a magyarság megmaradását a Kárpát-medence különböző országaiban" - szögezte le Soltész Miklós.

Kifejtette: az elmúlt évek tapasztalatai is megmutatták, hogy a támogatási programra óriási szükség van, mivel az is hozzájárult, hogy az elmúlt években sikerült stabilizálni a magyar iskolákba beiratkozó elsősök számát a Felvidéken.

"Az üzenet elért a szülőkhöz" - állapította meg az államtitkár, hozzátéve: az iskolafenntartókhoz pedig az az üzenet ért el, hogy tartaniuk kell az oktatási intézményeik színvonalát, mert az iskolaválasztásnál az az egyik legfontosabb szempont a szülők számára.

A többségében magyarok által lakott bodrogközi kisváros, Királyhelmec az elmúlt öt évben közel 11 millió forint támogatást kapott a magyar kormánytól, részben egyházi épületeinek felújításra, részben a helyi magyar közösség által szervezett programokra.

MTI

Hozzászólások


Megrázó videó került elő a 2015-ös kölni migránserőszakról! - (18+)

Megrázó videó került elő a 2015-ös kölni migránserőszakról! - (18+)

Közel egy év telt el, azóta, hogy Kölnben nőkkel erőszakoskodtak a migránsok. – most újabb felvétel került elő, amit eddig még nem láthattunk

Ettől aljasabb ébresztőt ki sem lehet találni! – videó + veszélyes hanghatás

Ettől aljasabb ébresztőt ki sem lehet találni! – videó + veszélyes hanghatás

Úgy gondolta a nő, hogy párját kirobbantja az ágyból.

Fiatal migráns magas rangú EU-hivatalnok lányát ölte meg!

Fiatal migráns magas rangú EU-hivatalnok lányát ölte meg!

Németországban egy magas rangú hivatalnok lányát egy afgán véglény ölte meg!

Elképesztő mit tudnak művelni az emberek, ha bekattannak! – videó

Elképesztő mit tudnak művelni az emberek, ha bekattannak! – videó

Hat órán keresztül romokká alakított át egy parkoló autót a zavart nő.

Békésen nézegette a boltban a karácsonyfákat, aztán irdatlan rongálásba kezdett!

Békésen nézegette a boltban a karácsonyfákat, aztán irdatlan rongálásba kezdett!

Egy garázdálkodó hódra kellett kihívni a Seriffet, amikor Amerikában a Charlotte Hall nevű kisváros szupermarketjébe zúzó üzemmódba kapcsolt a jószág.

Kezdődik! – ismeretlenek lőttek migránsokra Horgoson

Kezdődik! – ismeretlenek lőttek migránsokra Horgoson

Az eset csak a hét közepén történt, de nyilvánosságra, csak most hozták! – tudósítás


A román Traian Băsescu Magyarországot háborúval fenyegette meg!

A román Traian Băsescu Magyarországot háborúval fenyegette meg!

Azt üzenték Orbán Viktornak, hogy ne provokáljon, mert a románoknak is van tűréshatára.

Az utolsó 900 kilométere Fidel Castronak! - Fidel Castrot így helyezték örök nyugalmába

Az utolsó 900 kilométere Fidel Castronak! - Fidel Castrot így helyezték örök nyugalmába

Havannában kedd este búcsúztatták Fidel Castro-t egy nagygyűlés keretében. Kuba volt kommunista vezetője utolsó útján mintegy 900 kilométert tett meg, mindösszesen 4 nap alatt.

Az iszlám, lopakodó hódítása – videók

Az iszlám, lopakodó hódítása – videók

A magyar feliratos videók arról szólnak, egy volt muszlim Amerikában miként vélekedik az iszlámvallásról, illetve az USA számára mit jelent maga az iszlám.

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia keményen megnehezítette azt, hogy az iszlám hivatalosan elfogadott vallás legyen az országban.

http://ujhazak.com