• 0 ℃ / 0 ℃

Spanyol választás

Kinyitottak a szavazóhelyiségek, és megkezdődött a voksolás vasárnap reggel 9 órakor Spanyolországban, ahol fél éven belül másodszor tartanak parlamenti választásokat.

A szavazás megismétlésére azért van szükség, mert a december 20-i választásokon a győztes konzervatív Néppárt (PP) nem szerzett az önálló kormányalakításhoz elegendő többséget, és a többi párt nem kívánt koalícióra lépni vele. A pártok nem tudtak megállapodni egy, a Néppárt nélküli kormány létrehozásáról sem egymással. Politikai patthelyzet alakult ki.

választás

A választások előtti utolsó nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatások egybehangzóan ismét a konzervatív Néppárt (PP) győzelmét jósolják, ám a decemberihez hasonlóan nem nagy fölénnyel.
Második helyre a magát szociáldemokratának nevező Podemos (Képesek vagyunk rá) és a kommunista Egyesült Baloldal (IU) által létrehozott Unidos Podemos (Együtt képesek vagyunk rá) nevű választási szövetséget várják.

A felmérések szerint a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) a harmadik, a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középpárt pedig a negyedik helyen végezhet a megmérettetésen.

Vasárnap több mint nyolcezer településen, 36,5 millió spanyol választót várnak az urnákhoz, akik 350 parlamenti és 208 szenátusi képviselő hely sorsáról döntenek. A szavazásra jogosultak közül 1,9 millióan voksolhatnak külföldön - ismertette Carmen Martínez Castro kommunikációs államtitkár a legfontosabb adatokat.

A már megkezdődött nyári vakáció miatt csaknem másfél millióan kérték, hogy levélben szavazhassanak.
A választási részvétel minden korábbinál alacsonyabb, 64,6 százalék lehet az NC Report nevű közvélemény-kutatócég szerint.

A parlamenti választások költsége meghaladja a fél évvel ezelőttit, több mint 130 millió euróba kerül a spanyol államnak - közölte Luis Aguilera, a spanyol belügyminisztérium helyettes államtitkára.

Az induló pártok a kampány előtt ígéretet tettek arra, hogy igyekeznek spórolni a költségeken, és ennek érdekében le is mondtak néhány hagyományos hirdetési forma használatáról, így idén elmaradtak az óriásplakátok és a lámpaoszlopokon elhelyezett arcképes kampányplakátok is.

A választásokat, ahogy hat hónappal ezelőtt is, komoly biztonsági intézkedések mellett rendezik meg, ismét körülbelül 91 ezer rendőr vigyáz a biztonságra. A fokozott rendőri jelenlétet az emelt szintű terrorvédelmi készültség indokolja, amely éppen egy éve van érvényben Spanyolországban. Azután rendelték el, hogy ugyanazon a napon három országban, Tunéziában, Kuvaitban és Franciaországban is támadások történtek.

A több mint 22 ezer szavazóhelyiséget hivatalosan este 20 órakor zárják, az első hivatalos eredményeket két és fél órával későbbre ígérik.

MTI

Hozzászólások


Terrortámadás: koncert után robbantottak a Manchester Arénában – megrázó képek

Terrortámadás: koncert után robbantottak a Manchester Arénában – megrázó képek

A merénylő, a popsztár Ariana Grande koncertje végén robbantott, a halálos áldozatok között sok a gyerek.

Migránshorda dobálta meg a magyar diákok kisbuszát Calaisnál – fotók

Migránshorda dobálta meg a magyar diákok kisbuszát Calaisnál – fotók

A diákoknak elmondásuk szerint halálfélelmük volt, mikor látták közeledni a 8-10 sötét bőrű alakot.

Megúszhatja a börtönt a gyilkos, mert tehetséges orvosjelölt

Megúszhatja a börtönt a gyilkos, mert tehetséges orvosjelölt

A Tinderen talált párját ölte meg Lavinia Woodward, akinek nem szeretné elszúrni a jövőjét a bíró.

Tényleg tilos lesz burkát és nikábot hordani közterületen Ausztriában

Tényleg tilos lesz burkát és nikábot hordani közterületen Ausztriában

Az osztrák parlament megszavazta azt a törvényt, amelynek értelmében tilos lesz burkát hordani.

Hihetetlen számú migráns él segélyeken Németországban

Hihetetlen számú migráns él segélyeken Németországban

Németországban az adófizetők tartják le a rekordszámú migránst, akik nem akarnak integrálódni.

Letépte a tanár a 8 éves kislány fejéről a hidzsábot

Letépte a tanár a 8 éves kislány fejéről a hidzsábot

A tanárnak az állásába került az iskola szerint is elfogadhatatlan viselkedés.


Nem hitte el az ügyeletes rendőr, hogy milyen borzalom történt a 10 éves kislánnyal

Nem hitte el az ügyeletes rendőr, hogy milyen borzalom történt a 10 éves kislánnyal

A 10 éves kislány a rendőrséget hívta fel, ám az ügyeletes nem hitt neki és rátette a telefont.

Fiatalkorú bűnöző migránsokat Marokkóba deportálnák a németek

Fiatalkorú bűnöző migránsokat Marokkóba deportálnák a németek

A bűncselekményt elkövető fiatalkorú migránsokat elküldenék Afrikába.

Titokban hozzáment a megfigyelt terroristához az FBI-os ügynöknő

Titokban hozzáment a megfigyelt terroristához az FBI-os ügynöknő

Egy FBI-os ügynöknő beleszeretett a terroristába, aki után nyomoznia kellett volna.

18 év után került elő Jaycee Lee Dugard

18 év után került elő Jaycee Lee Dugard

Hosszú időre eltűnt gyerekek, akiket élve találtak meg.

http://ujhazak.com