Srebrenicai mészárlás – Megdobálták a távozó szerb kormányfőt

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Megdobálták Aleksandar Vucic szerb kormányfőt szombaton a Srebrenica melletti Potocari emlékhelyen, amíg az áldozatok neveit tartalmazó kőtáblák mellett vonult el; Vucic sietősen távozott a helyszínről.vucicA tömeg műanyagüvegeket, köveket és más tárgyakat dobott a távozó szerb kormányfő felé, aki a srebrenicai mészárlás huszadik évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésen vett részt.

A megemlékezésen minden felszólaló népirtásként ítélte el azt, ami 1995 júliusában Srebrenicában történt, amikor a boszniai szerb csapatok elfoglalták a várost, és a holland ENSZ-békefenntartók tétlensége mellett mintegy nyolcezer muzulmán férfit és fiút hurcoltak el, akiket a következő napokban brutálisan lemészároltak.

A szerb hivatalos álláspont szerint azonban nem történt népirtás, a bűncselekményeket "egyes konkrét személyek követték el".Aleksandar Vucic személye azért is válthat ki ellenszenvet a bosnyákokból, mert a szerb politikus húsz évvel ezelőtt - még Vojislav Seselj Szerb Radikális Pártjának tagjaként - kemény hangvételű beszédekben védte a boszniai szerbek lépéseit.1995 nyarán, néhány nappal a srebrenicai mészárlás után például azt mondta: "ha meggyilkoltok egy szerbet, mi 100 muszlimot gyilkolunk meg".

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

500 millió dollárral lépett le a leváltott gambiai elnök

500 millió dollárral lépett le a leváltott gambiai elnök

Gambia leváltott elnöke távozása előtt csendben kiürítette az államkasszát.

Kecskéi között riszáló boldog farmerből internetes híresség lett – videó

Kecskéi között riszáló boldog farmerből internetes híresség lett – videó

A táncra perdülő gazda egész jó kis rögtönzött előadással lepte meg kecskéit és magát.

Erőszakos migránsok miatt korlátozzák a netet az egyik bécsi pályaudvaron

Erőszakos migránsok miatt korlátozzák a netet az egyik bécsi pályaudvaron

A bécsi Westbahnhof pályaudvaron szigorúbb intézkedéseket vezetnek be a migránsok miatt.

Kigyulladt a sí táboros gimnazisták busza a súlyos balesetben! (18+)

Kigyulladt a sí táboros gimnazisták busza a súlyos balesetben! (18+)

Az ANSA rossz hírrel szolgált a Franciaországból hazatartó magyar gimnazistákat szállító buszbalesetről

Németországból szinte csak a keresztény menekülteket deportálják!

Németországból szinte csak a keresztény menekülteket deportálják!

Felháborító okok miatt deportálják a valódi keresztény menekülteket Németországból vissza hazájukba.

Barack Hussein Obama egy veszélyes terroristának kegyelmet adott

Barack Hussein Obama egy veszélyes terroristának kegyelmet adott

Obama leköszönésében kiválasztotta az egyik legközveszélyesebb terroristát kegyelem gyanánt.

Soros György reménysége Trump bukása

Soros György reménysége Trump bukása

Davosban a szabadkőműves szerű konferencián fejtette ki véleményét a magyarok szégyene.

Csomagtartóra csapódva utazott a motoros az autópályán – videó

Csomagtartóra csapódva utazott a motoros az autópályán – videó

Csomagtartón landolt az őrült motoros, aki hátulról csapódott egy siető autóba egy sztrádán.

Így aszfaltoznak az ausztrálok – videó

Így aszfaltoznak az ausztrálok – videó

Két nap alatt aszfaltozták le az 5 kilométeres szakaszt Ausztráliában.

A magyar határ közelében migránsok ragadozzák el a bárányokat, kecskéket!

A magyar határ közelében migránsok ragadozzák el a bárányokat, kecskéket!

A déli határvidéken a gazdák bárányait, kecskéit viszik el a migránsok a húsa miatt!

http://ujhazak.com