Stabilizálták az erdőtüzet a spanyolországi Valenciában

Stabilizálták a nagy kiterjedésű erdőtüzet a kelet-spanyolországi Valencia tartományban, ahol a tűz miatt kitelepített lakosok pénteken elkezdhettek visszatérni a házakba.A helyi hatóságok tájékoztatása szerint a lángok több mint 3270 hektárnyi területet pusztítottak el a főként erdős, hegyvidéki térségben Llutxent, Gandía és Pinet települések közelében. Mintegy ötven, a lakott területektől távolabb fekvő házban keletkezett kár, némelyik teljesen kiégett.

    
Az érintett környékről még keddre és szerdára virradó éjjel evakuálták a lakókat, összesen több mint 2600 embert. A többség hétvégi házát, nyaralóját hagyta hátra, azonban voltak, akik egyetlen lakhelyük miatt izgultak napokon át az ideiglenes szálláshelyeken, sportközpontokban, szállodákban. Elsődleges azok segítése, akik mindenüket elvesztették - mondta a helyszínen Ximo Puig, a valenciai autonóm közösség elnöke  újságíróknak.
    

A tüzet ugyan stabilizálták és körülhatárolták, de oltása még tart. A korábbi 31 légi járműből már csak kettő segít a munkálatokban, és 700-ről mintegy 100-ra csökkent a közreműködő tűzoltók és erdészek száma. A távozó egységeket tapssal búcsúztatták a helyiek. A térségben öt éve nem volt ilyen nagyságú erdőtűz, amelyet az első szakértői vélemények szerint egy villámcsapás okozott.
    

Az oltást az időjárás, a hőmérséklet jelentős csökkenése, valamint a páratartalom növekedése nagyban segíti. Spanyolországban az évnek ebben az időszakában fokozott az erdőtüzek kialakulásának veszélye. Az idei év azonban ebből a szempontból eddigi kedvezően alakult a szokásosnál hűvösebb, csapadékosabb tavaszi és nyár eleji időjárásnak köszönhetően.
    

Tavaly a dél-európai országban 56 nagyobb, vagyis 500 hektárt meghaladó tűzeset volt, amely összesen több mint 178 ezer hektárnyit
területet pusztított el. 2016-ban 65 ezer, 2015-ben pedig több mint 111 ezer hektáron tombolt tűz Spanyolországban.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com