5 trükk, amivel a boltok rávesznek minket a költekezésre

Biztos feltűnt már sok embernek, hogy a legtöbb boltban ugyanaz a menetirány.


De azon biztos kevesen gondolkodtak el, hogy miért van ez így. Vagy hogy miért veszünk meg olyan dolgokat is, amit eredetileg nem is akartunk, ami nem volt rajta a listán.

1. A boltok nagy részének a berendezése az óra járásával ellentétes módon történik. Ez azért van, mert az emberek nagy része jobb kezes, ezért amíg a ballal toljuk a bevásárlókocsit, a jobbal lehet pakolni bele az árut.

Family with child shopping fruits

2. Az akciós dolgokat sokszor eldugják hátra, hogy mire eljutunk oda, addig lássunk pár drágább dolgot is. Emellett az akciós árukat nincsenek olyan szépen elrendezve, hogy ezzel is elvegyék az emberek kedvét a széttúrt ruhák vagy sajtok láttán.

3.  A különböző típusú vásárlókra külön stratégiát dolgoznak ki. A kozmetikumokat például a bejárattól távol helyezik ki. Ez azért van így, hogy mire az anyuka már mindent megvett a gyereknek, nyugodt szívvel tudja magát is megjutalmazni valamivel.

2

4. A zenével kapcsolatban is arra törekednek, hogy megfeleljen a vásárlói korosztálynak. Ha ugyanis bejön a zene, akkor úgy érezzük, hogy sokkal több ideig vagyunk benn, mint ténylegesen.

5. A legősibb és legtöbb pénzt hozó trükk pedig a kasszák környékén lévő sok apróság. Ebből garantáltan sokan dobálnak be a kosarukba még fizetés előtt a sorban állás alatt. Így adják el a magazinokat, cukorkákat, napszemüvegeket és szájfényeket stb. Ez az úgynevezett impulzusvásárlás, ennek aranya pedig a teljeshez képest 50 százalék, ami nagyon magas.

narin_hipermarket4

Korábbi szemkamerás vizsgálatok már bebizonyították, hogy a legtöbb vásárló a szemmagasság alatt kb. 15-20 fokkal található termékeket nézi meg. Ezért a hipermarketek eszerint állítják be a szemmagasságot, a felnőttek és a gyerekek esetében.

A gyártók pedig óriási pénzeket fizetnek ki azért, hogy a termékeik az ún. forró pontokon legyenek elhelyezve. Ezek pedig a szórakoztatóelektronika, egészség- és szépségáruk, központi folyosó, élelmiszeráru, alkoholrészleg, apróságok és kávétermékek.
Forrás: nlcafe

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com