61 éve hunyt el Evita

Maria Eva Duarte de Peron, azaz Eva Perón, az argentin nép Evitája Juan Perón elnök második felesége és legnagyobb támogatója volt.  Ő volt Argentína első nő politikusa.
EvitaNehéz sorsú, törvénytelen gyermek volt, amely élete végéig mély nyomokat hagyott benne. Gyűlölte a felső- és középosztályt, az arisztokráciát. Élen járt a jótékonykodásban, és közel álltak hozzá a forradalmi eszmék.

14 évesen egy iskolai előadáson felfigyeltek színészi tehetségére. 1937-ben, 18 évesen Buenos Airesbe költözött, ahol kisebb szerepeket játszhatott el.

1944-ben találkozott Perón ezredessel egy jótékonysági koncerten. Ettől kezdve mindenben támogatta a politikust. Amikor Perónt letartóztatták, Evita tüntetést szervezett, ahová 200-300.000 ember gyűlt össze az ezredes szabadon bocsátása érdekében. Miután kiengedték 1945 októberében, Perón titokban feleségül vette Evát. Perón elnöksége idején igazi "First Lady" vált belőle, illetve annál is több, hiszen aktívan politizált, többször képviselte külföldön hazáját.

1951 júniusában az asszonynál méhnyakrákot diagnosztizáltak, ami akkor műthető lett volna, de Eva nem akarta nyilvános szerepléseit lemondani. 1952 májusában még egyszer, nagybetegen megjelent a nyilvánosság előtt, július 26-án hunyt el mindössze 33 évesen.Eva,_Evita,_Perón_en_un_discurso_electoral,_1951

Egész Argentína gyászolta, testét bebalzsamozták, üvegkoporsóba helyezték. Három héten keresztül rótták le kegyeletüket az érte rajongók, főleg a szegény emberek, akiknek életébe fényt és reményt tudott csempészni. Perón bukása után a holttestet kiutasították az országból, azonban Perón harmadik felesége közbenjárására végleg Argentínában helyezték örök nyugalomra Eva Perónt.

Ikonikus alakká vált halála után. Az általa alapított alapítvány, az Eva Perón Foundation ma is működik. Könyveket írnak róla, ékszerei árveréseken sikertételnek számítanak. Legismertebb film az "Evita" című rockopera 1988-as filmváltozata Alan Parker rendezésében, amelyet részben Budapesten forgattak, s
amely címszerepéért több énekesnő és színésznő is versengett. Végül - némi lobbimunka után - Madonna énekelhette a legendás szerepét, benne "Don't cry for me Argentina".

 

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com