A 21 éves lány túlzott szépségére panaszkodik


Dana Adiva állítása szerint igazi átok az életében szépsége, hiszen a nők utálják, a férfiak pedig nem hagyják békén.


A lány állítása szerint szépségével verte meg a sors. A gyönyörű külső megnehezíti életét. Szerinte emiatt rúgták ki az iskolából is, mert az osztálytársai folyamatosan piszkálták szépsége miatt. Folyamatosan a figyelem középpontjában van, ezért nem talál magának egy rendes párkapcsolatot sem. Szerinte nem kell okosnak sem lennie, hiszen ott van neki a külseje.

miss_adiVA_1739422a


Elmondta, hogy legtöbbször igazán borzalmas dolog ennyire szépnek lenni, hiszen senki sem veszi őt komolyan. Amikor kisebb volt ennek csak az előnyét élvezte, hiszen mindenki elmondta neki, mennyire gyönyörű. Azonban a középiskolában minden megváltozott, osztálytársnői folyamatos utálatának gyűrűjébe került. A folyamatos piszkálódás miatt inkább otthagyta az iskolát, hiszen képtelen volt elviselni a gúnyolódást.

giga_dana_main_1739444a

A férfiakkal is folyamatos problémái vannak, hiszen mindenki csak a testével foglalkozik, senki sem szeretné jobban megismerni. A lány már megpróbálta elfedni a szépségét különböző módszerekkel, például befestette barnára is a haját, de ez sem sikerült neki. Súlyfelesleget is próbált magára szedni, de testalkata nem hízékony.
Azonban a lány most mégis mellműtétet tervez, hiszen szerinte úgy még szebb lehet majd.


DanaAdiva_08_1739417a DanaAdiva__09_1739416a


forrás: TheSun

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com