A cigány pár vásárolt egy szőke kislányt, akit koldultattak - fegyverek, illegális anyagokat is találtak náluk (kép és videó)

Görögországban egy roma párt a bíróság elé állítottak, mert egy szőke kislánnyal koldultattak és utóbb kiderült, hogy a gyereket úgy vásárolták.


Megvizsgálták a romák DNS mintájukat és kiderült, hogy biológiailag nincs közük a gyerekhez. Most emberrablással és okirat-hamisítással vádolják őket.

A Daily Mail forrása szerint a 39 éves Hrisztosz Szalisz azt mondta, hogy a felesége hozta a gyereket, sőt azt is elmondta, hogy tudja, hogy ki volt a közvetítő.

2009-ben elintézték nekik, hogy a felesége örökbe fogadja a kislányt, a felesége szerint nem akarták megtartani a szülők a szőke lányt.

A cigány pár azt akarta, hogy a bíróság engedje ki őket, mert így majd ők előkerítik azt a személyt, aki eladta a gyereket. Persze a bíróság nem hülye és nem engedett nekik. A Görögöknél egy ilyen rablásért 10 év börtön jár. A Roma couple and a girl found living with them in central Greece, are seen in a handout photo distributed by the Greek police

[ads1]
A görög média „szőke angyalként” emlegette a kislányt. Többen jelentkeztek, hogy tudják, hogy honnan származik. Maria a vádlottak szerint négyéves, de a fogászati és orvosi vizsgálatok alapján inkább öt vagy hat lehet.

A párt okirat-hamisítással azért vádolják, mert a kislánynak hamis születési anyakönyvi iratot állítottak ki, Dimopoulounak pedig kettő hamis igazolványa is van.

A helyi romák tüntetnek a bíróság és a börtön előtt a cigányok védelme érdekében.

Állítólag 2009-ben egy bolgár érkezett a cigány telepre, aki gyerekeket árult. Többen beszéltek ezer eurós vételárú gyerekekről.

Az érdekesség a dologban az, hogy becsben volt tartva a kislány, mert sok ruhája és cipője is volt, valamint tiszta volt a szobája is, ahol lakott.
De az egész lakás egy igazi mocskos putri, csak ezt az egy helyiséget tartották tisztán.

A kislány athéni "Egy gyerek mosolya" elnevezésű jótékonysági szervezetnél van, és állítólag jól érzi magát. A szervezethez már közel nyolcezer hívás érkezett vele kapcsolatban.

A kislányt táncoltatták a cigányok, ezzel is pénzt keresett. Itt a videó erről az esetről, mely nem volt egyedi. Azt mondják, hogy szexuálisan is zaklathatták a kislányt, nem csak koldulásra kényszerítették.

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=N2lFvcPRNx4

[ads2]

Teljesen becsületes roma család volt egyébként, kivéve azt a tényt, hogy a házkutatáskor a rendőrök fegyvereket, pisztolyokat, karabélyt, sörétes puskát is találtak.
Volt még a lakásban több láncfűrész, símaszk, különböző drogok, tabletták, lopott hitelkártyák, stb...

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com