A fiatalok már temetik a Facebookot

A tizenévesek közösségi használatát elemző tanulmány eredménye szerint a népszerű közösségi oldal nem csak, hogy nincs emelkedő félben, hanem egyenesen már a múlté, nem "cool". Használni azonban továbbra is használják, mert kiváló eszköz idősebb családtagjaikkal történő kommunikációra.

facebook-likesA tízes éveik végén járó fiatalok egyszerűbb közösségi oldalakat használnak, a Twittert és a Snapchatet a Facebook helyett.
A fiatalok számára már egyáltalán nem vonzó a Facebook, és csak azért tartják fenn fiókjaikat, hogy idősebb rokonaikkal, ismerőseikkel tartani tudják a kapcsolatot, akik körében viszont továbbra is népszerű ez a közösségi oldal.

A kutatást végző vezető professzor szerint a megkérdezett tizenéveseket egyenesen zavarja, ha összefüggésbe hozzák őket a Facebookkal.

Ez az első év, hogy a korábban elterjedt közösségi oldal népszerűsége csökkenjen. A fiatalok jelentős része már közösségi oldalak felé fordul a FB helyett, míg az általuk leginkább kritizált emberek, azaz a szülők még mindig ezt használják.

Nem is olyan régen még a szülők aggódtak, ha gyermekük regisztrálta magát a Facebookra, most a gyerekek panaszkodnak, hogy a család mindent kitereget a közösségi oldalon életükről. A szülőknek először meg kellett tanulni használni az oldalt, aztán rájötték, hogy a Facebook segít összetartani a családot. Erre válaszul a tizenévesek más oldalakat tartanak ma már menőnek.

Sok fiatal azért hagyja el a Facebookot, mert attól fél, hogy anyja megjelöli ismerősként.

A tanulmány nyolc ország 16-18 éveseinek közösségi oldalhasználati szokásait vizsgálta 15 hónapon át. A Facebook népszerűsége nagymértékben csökkent, míg az egyszerűbb Twitter, Instagram, Snapchat és WhatsApp használata meredeken emelkedett, igaz, a funkcióik nem pontosan azonosak.not_like

A diákok többsége elismerte, hogy technikailag a Facebook a jobb, mint a Twitter vagy az Instagram. áttekinthetőbb, jobb a fotóalbum, az eseményszervező szolgáltatás, és könnyebb áttekinteni egy személy ismeretségi körét.

Az üzenetküldésben a WhatsApp messze megelőzte a Facebookot. A Snapchat azzal nyert népszerűséget r9övid idő alatt, hogy felhasználói képeket tudnak egymásnak küldeni, amely egy idő után "megsemmisül" a címzett telefonján, ezzel védve a magánszférát. A Snapchat saját mérése szerint 350 millió képet küldenek használói naponta.

A Snapchat visszautasított egy 3 milliárd dolláros vételi ajánlatot a Facebooktól.

A tanulmányból az derült ki, hogy a Snapchatet közeli ismerősök, barátok használják egymás közt, a WhatsApp ismerősök körében népszerű, míg a Twitter szélesebb körben mozog, bárki olvashatja, láthatja a bejegyzéseket, képeket, aki követi azt a bizonyos személyt.

A Facebookot - amely lassan tíz éves lesz - eredetileg egyetemisták egymás közötti kommunikációjára használták főleg, mára inkább egymástól távol élő családtagok, barátok használják kapcsolattartásra.

www.telegraph.co.uk

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com