A legextrémebb golfpálya a világon

A golfpálya az Entabeni vadrezervátum a Legend Golf & Safari tulajdonában lévő dél-afrikai és egyben a világ egyik legjobb golfpályáihoz sorolható.


Itt aztán a milliomosok, milliárdosok igazán megtalálhatják nyugalmukat. Amíg a Közép Európa kis emberei napról-napra tengetik életüket, addig a nagymenők Dél Afrikában töltik unalmas idejüket.

1

A látvány ugyanis Afrika földje tágas tere, a világon egyedül álló tizennyolc lyukú golfpálya, amelynek egy részét golfsztárok valamelyike tervezett. A tulajdonos megadta a golfpálya építésének módját, hiszen semmin sem spórolt.

2

A golfpálya 18 lyuka mellett van még egy tizenkilencedik is a „Xtreme 19”-nek keresztelt legnagyobb kihívású lyuk. A titokzatos tizenkilencedik lyukhoz, csak helikopterrel lehet feljutni, mert ide már a golf-autók már nem juthatnak el. Ezt a helyen a Hanglip-hegy tetején találjuk, ahonnan 630 méteres légvonalban a labda az ütéstől számított 30 másodpercig repül a levegőben. Ha az elhelyezkedést és a nehézséget összevetjük, akkor méltán mondhatjuk, hogy, aki ebbe a lyukba betalál, az egymillió dollárnak lehet tulajdonosa.

3

4

5

6

7

Nyilván a tulajnak nem jelentene nagy kihívást a lehetetlen teljesítést kifizetni, hiszen rengetegen csengetnek, csak már azért, hogy bejuthassanak az extrém golfpályára.

Forrás: erdekesvilag.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com