A legnagyobb írók kedvenc bárjai

J.R.R. Tolkien, Ernest Hemingway, és Truman Capote se a négy fal között alkotott, hanem elment a kedvenc bárjába, amit mi is felkereshetünk.wrtizHa írunk, akkor biztosan mind meg tudunk nevezni egy olyan helyett, ahol a legjobban ömlik belőlünk a szó. A leghíresebb írók is így vannak ezzel. A magyarok rendszerint egy-egy kávézóba ültek be, míg a külföldi társaik bárokba jártak, hogy kiadják magukból az ihlet utolsó morzsáját is.

Szerencsére hiába írt egy-egy híres ember évszázadokkal korábban, a legtöbb bár még ma is áll, és fogadja a vendégeket, úgyhogy mi is felkereshetjük azokat.
Íme, tizenkettő ezek közül a híres és hangulatos helyekből!

eagleThe Eagle and Child (Oxford, Anglia): J.R.R. Tolkien, és C.S. Lewis kedvence volt a 17. század közepe óta nyitva álló pub. A két író csoportja, az Inklings itt találkozott. A bár különtermében, a Rabbit Roomban, 1933-tól az 1950-es évek végéig gyűlt össze az irodalmi társaság, hogy nyugodt körülmények között elolvassák, és átbeszéljék a kéziratokat.

A Rabbit Room még ma is megvan. A falát pedig emlékezetes eseményekre emlékeztető tárgyak, a szerzők bekeretezett fényképei, és egy aláírt dokumentum díszíti, amelyen ez olvasható: „Alulírottak, akik fogyasztottak a fenséges sonkából, ittak az Ön egészségére!” – az íróktól a tulajdonosnak.

VesuvioVesuvio Cafe (San Francisco, USA): Jack Kerouac, Allen Ginsberg, Neal Cassady kedvence volt a giccses North Beach bár. A beatnemzedék legjelentősebb alakjai is itt gyűltek össze. A bár mögött található sikátort Kerouacról nevezték el.

A Vesuvio Cafe, amit felújítottak, ma is a jazz, a művészet, a költészet, és a kreativitás színhelye, ahol igazán ütős italokat ihatunk az alkotás közben.

WhiteWhite Horse Tavern (New York City, USA): Dylan Thomas, James Baldwin, Anais Nin, és Norman Mailer is ezt az, 1880-ban nyílt, helyet szerette a legjobban. Kezdetben, egészen 1950-ig, a tengerészek találkozópontjának számított a bár. Akkoriban a walesi költő, Dylan Thomas járt ide.

Érdekesség, hogy 1953 novemberében a bár szerepet játszott az író halálában, ugyanis miután Thomas megivott 18 pohár whiskyt, és kilépett az utcára, akkor összeesett. Később a St. Vincent kórházban halt meg. A White Horse Tavern ennek ellenére, még ma is népszerű hely az írók és költők körében.

ElEl Floridita (Havanna, Kuba): Ernest Hemingway húsz évig élt Kubában, ami során az 1940-es években ismert bár lett a kedvenc törzshelye. Az író imádta az itt felszolgált híres jeges Daiwuiri koktélt.

Hamingway nagyban hozzájárult az ital és a bár népszerűsítésében, ugyanis sokat írt róla, például a "Szigetek az áramlatban" című művében is szerepeltette. Az El Floridita ezért nagyon hálás volt. Ha ellátogatunk ide, akkor sok Hemingway nevéhez fűződő tárgyat (bárszéket, mellszobrot, fotókat, emléktárgyakat, életnagyságú bronz szobrot) nézhetünk meg.

CerveceriaCerveceria Alemana (Madrid, Spanyolország): Ernest Hemingway azonban nem csak a kubai bárban fordult meg sokszor, hanem a madridiban is. Ez nem meglepő, hiszen az író nem vetette meg az alkoholt, és a világ számos táját bejárta.

Az 1904-ben megnyitott sörcsarnok is belekerült Hemingway egyik művébe, „A nap is felkel” című regénybe. Ha inkább ebbe a bárba szeretnénk menni, akkor leülhetünk az író kedvenc márványlapos, ablakra néző asztalához.

CarouselCarousel Bar a Hotel Monteleone-nál (New Orleans, USA): Írók egész hada választotta törzshelyének ezt a bárt. Tennessee Williams, William Faulkner, Ernest Hemingway, Eudora Welty, Truman Capote is szeretett itt időzni.

A Hotel Monteleone annyi írónak nyújtott szállást, hogy 1999-ben a Könyvtárbaráti Egyesület kinevezte hivatalos irodalmi törzshelynek. Capote annyira szerette a helyet, hogy még azt is állította, hogy ott született, de ezt a szálloda cáfolta.

A hotel és a bár a híres francia negyedben található, éppen ezért számítsunk rá, hogy ez a történelmi nevezetesség kihasználja, hogy a legtöbb turista felkeresi, ezért rengeteg pénzt kérnek el a szolgáltatásokért cserébe.

Kennedy'sKennedy’s (Dublin, Írország): Samuel Beckett, James Joyce, Oscar Wilde törzshelye volt ez az irodalmi szempontból érdekes bár, ami régebben élelmiszerbolt volt. Oscar Wilde például árufeltöltőként dolgozott benne.

Mostanában a Kennedy’s a főiskolai hallgatók körében örvend népszerűségnek. Ha ellátogatunk ide, akkor leülhetünk ahhoz az asztalhoz, amelynél a két jó barát, Beckett és Joyce időzött.

Old TownOld Town Bar and Restaurant (New York City, USA): Frank McCourt, Seamus Heaney, Nick Hornby, Billy Collins, Pete Hamill fordult meg rengetegszer a Flatiron Districtben található bárban, ahol ma dedikált könyvborítók állítanak emléket a modern íróknak. Az alkotók azonban nem csak inni tértek be, hanem könyvbemutatókat is tartottak.

Az 1892-ben nyílt báron semmit se változtattak, kivéve azt, hogy a Brooklyn Sörfőzde jelenlétével, a helyi sörök alkotják a kínálat legnagyobb részét.

Les DeuxLes Deux Magots (Párizs, Franciaország): Simone de Beauvoir, Jean-Paul Sartre, Albert Camus, Ernest Hemingway törzshelye volt a 20. századi francia irodalom színtere. Most fonott székek, és kellemes hangulat vár ránk, ha szeretnénk egy kellemes délutánt eltölteni a bárban, ahol egy kávét vagy martini koktélt érdemes elkortyolgatni.

Red KeyRed Key Tavern (Indianapolis, USA): Kurt Vonnegut kedvenc helye volt a bár, amit egy második világháborús veterán és háborús fogoly nyitott meg. A Red Key Tavern dekorációja igazán különleges, ugyanis repülőgép-modellek lógnak a plafonról. A bár neve az 1970-ben íródott Dan Wakefield regényben, a Going All The Way-be is bekerült.

AnticoAntico Caffe Greco (Róma, Olaszország): John Keats, Charles Dickens, Henrik Ibsen, Hans Christian Andersen, Mary Shelley, Lord Byron, Maria Zambran imádta az 1760-ban nyílt helyet.

Róma legrégibb (és Olaszország második legrégibb) bárja Shelleynek, és kortársainak, köszönheti az igazi hírnevét, ugyanis ők rendszeresen a márványasztaloknál beszélgettek és dolgoztak a kéziratokon egy-egy cappuccino társaságába. Az Antico Caffe Greco ma is vonzza az írókat.

La RotondeLa Rotonde (Párizs, Franciaország): Gertrude Stein, T.S. Eliot, F. Scott Fitzgerald fordult meg a legtöbbször a bárban. Hemingway úgy írta le a helyet „A nap is felkel” című regényében, hogy az utazó mindegy, hogy melyik kávézóba szeretne eljutni a Szajna bal partján található Montparnasse-on, a taxis biztos, hogy ide fogja elhozni.

A La Rotonde napjainkban is hatalmas népszerűségnek örvend, de most ne akarjunk elutazni megnézni, mert 2014 márciusában nyitják ki újra, ugyanis januárban bezárták, hogy felújítsák.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com