A „robbanó tó” 1700 ember halálát okozta

Afrikában, a Kamerun északnyugati részén található a mély vizű Nyos-tó, amely az Oku-hegy oldalában fekszik a kameruni vonal vulkáni övezetében.


A tó sziklákkal van övezve, amelynek szén-dioxid tartalma annyira tömény, hogy vulkáni kitörésre a tó bármikor alkalmas.

1

Rajta kívül még van két tó Afrikában, amely szintén szén-dioxiddal jelentősen telített. A Nyos-tól 200 kilométerre lévő Monuon-tó, illetve a Ruandában fellelhető Kivu-tó.

A Nyos egy bizonyos robbanó tónak nevezett természeti adottsággal bír. Alatta rengeteg magma üledék van, ahonnan rengeteg mennyiségű szén-dioxid tör fel.

2

A Nyos-tóból 1986 augusztusában egy limnikus feltörés által rengeteg szén-dioxid szabadult fel a tóból, amely 1700 ember és 3500 állat halálát okozta. A halálnem rendkívül megnyugtató, hiszen elalvással kezdődik szenvedésmentesen.

3

A veszélyt csökkenteni kívánják a hatóságok. Így hajlandóak voltak mérnöki pontossággal tervezni 5 cső levezetését a tó mélyébe, amelyen keresztül a felszínre törő gázok egy része ezeken át távozna. A kivitelezésre a tervből, csak egy egyetlen cső valósult meg. A többi cső lehelyezését nem tartják biztonságosnak, mert újabb kitöréseket generálhat. Az ún. robbanó tó más vonatkozásban is veszélyt jelent a térségben lévő emberek és lábas jószágokra nézve. Ugyanis már a természet adta sziklafalak jelentően meggyöngültek és nem kell más, csak egy földmozgás és máris szétomlik a sziklafal. Ennek következtében óriási mennyiségű szén-dioxiddal telt tóvíz zúdulhat az ott lakó falvakra sokak halálát okozva. A víz eljuthat egészen Nigériáig is!

4

5

Forrás: erdekesvilag.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com