A szaúdiak 3 millió ember befogadására képes tábort tartanak fenn!

A szaúdiak önzéséről és részvétlenségéről már hallottunk híreket. Most tekintsünk bele vendégszeretetük egy szeletébe.


A szaúdiak 3 millió ember befogadására való légkondicionált, méregdrága sátrakat tartanak fent kizárólag a zarándokolni vágyóknak minden évben néhány napra.

1

Szaúd-Arábia nyugati részén helyezkedik el Mina, amely Mekkától csupán 8 kilométernyire van. A Hadzs muszlimok mekkai zarándoklatának idején óriási tömegek gyűlnek össze az egyébként csendes kisvárosban.
A zarándokokat erre a pár napra a több mint 10 ezer sátorba a gigantikus méretű táborban szállásolják el.

Egy sátor mérete 8x8 méter. Ezek a sátrak mindegyike légkondicionált és teflonnal bevont üveggyapotból készül, amely tűzálló. A tábor konyhákkal és fürdőhelyekkel is el van látva. A zarándokok csomagjai szín- és számkódokkal vannak ellátva, nehogy elkallódjanak.

A különös tábort azért hozták létre, mert 1997-ben a régi tábornál olyan tűzvész ütött ki, amelyben 350 ember meghalt.

Mi lenne, ha ebbe a táborba a hazájukból elűzött szíreket befogadnák?

Ez azt jelentené, hogy a szír menekültek 75%-át be tudnák fogadni. 4 millió emberből 3 milliónak lenne hajléka emberi körülmények között. Nem kellene ivóvíz és élelem nélkül fagyoskodni a menekülteknek. Ha ez így lenne, akkor a menekültek közül is kevesebben jönnének Európába.

Szaúd-Arábiában nagyjából 500 ezer szíriai ember él, de ők még a háború előtt mentek az olaj országába dolgozni. Szaúd-Arábia azonban nem írta alá a genfi menekültügyi egyezményt. Ebben az országban a valódi üldözötteknek és a menekülteknek sincs helyük.

Az öböl menti államok azzal érvelnek, hogy bár embereket nem fogadnak be, de a libanoni, törökországi és a jordániai menekülttáborok fenntartásáért nagyon sok pénzt adnak. Ez teljesen igaz!

A minai luxustábor 204 milliárd rialba (54 milliárd petrodollárba) került, míg Szaúd-Arábia Törökországnak a szír menekültek ellátására 50 millió dollárt adott. Kuvait, Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek és Katar erre a célra 700 millió dollárt adtak 2013-ban.

Rijad kijelentette, hogy továbbra sem fogadnak menekülteket, de felajánlotta, hogy 200 mecsetet építtet a Németországban lévő menekülteknek.

A kijelentés után biztonságpolitikai szemszögből aggodalomra ad okot, hogy az al-Kaida és az ISIS Katarból és Szaúd-Arábiából is kap támogatást.

Képek a minai táborról:

2

3

4

5

6

7

8

Forrás: alfahir

Hozzászólások

Szívszorító: ezt üzente egy örökbefogadott fiú a vér szerinti anyjának

Szívszorító: ezt üzente egy örökbefogadott fiú a vér szerinti anyjának

Ryan Jon soha nem látta az igazi anyját, akinek megható üzenetet küldött.

Halálos beteg nagyijával ment a szalagavatóra a 17 éves srác

Halálos beteg nagyijával ment a szalagavatóra a 17 éves srác

A 17 éves Stephen rögtön tudta, hogy különleges személyt fog elvinni a bálba.

Megtalálta az igaz szerelmet a savval leöntött indiai lány - videó

Megtalálta az igaz szerelmet a savval leöntött indiai lány - videó

Lalita azt hitte, hogy az elcsúfított arca miatt soha nem lesz férje.

Megakadályozta a bátor nő, hogy ellopják a kocsiját – videó

Megakadályozta a bátor nő, hogy ellopják a kocsiját – videó

Döbbenetes felvétel került ki Amerikából, a tulajdonát mindenáron megvédő harcias nőről.

Burkinipartit akartak szervezni a cannes-i tengerparton

Burkinipartit akartak szervezni a cannes-i tengerparton

Cannes-ban a hatóságok nem engedélyezték a burkiniparti ötletét.

Svájciak nem szavazták meg a fiatalkorú migránsok luxus elhelyezését

Svájciak nem szavazták meg a fiatalkorú migránsok luxus elhelyezését

Svájci kantonban élők nem szavazták meg, hogy a migránsok pluszpénzeket kapjanak.

Osztálytársak meséltek Kim Dzsong Unról

Osztálytársak meséltek Kim Dzsong Unról

Tíz érdekesség Észak-Korea diktátoráról.

Fóka rántotta be a gyanútlan kislányt a tengerbe - videó

Fóka rántotta be a gyanútlan kislányt a tengerbe - videó

A megtámadott kislány a közeljövőben biztos másképp néz majd a fókákra.

Széttépdeste apja millióit az egyedül hagyott 5 éves gyerek

Széttépdeste apja millióit az egyedül hagyott 5 éves gyerek

Az 5 éves gyereket a szülei egyedül hagyták, a fiú helyrehozhatatlan kárt csinált.

Furcsa természeti jelenségek, amik léteznek

Furcsa természeti jelenségek, amik léteznek

Különös formájú dolgokba magyarázhatunk bele mindenfélét.

http://ujhazak.com