A világ leghíresebb országútja a 66-os út! – videó

Az USA 66-os útja a Route 66, nem csak az Egyesült Államok, hanem a világ leghíresebb útja!


A legendás utat 1926. november 11-én kezdték el építeni. A célja az volt, hogy az Egyesült Államok keleti és nyugati részeit összekössék!

1

Az út kétirányú forgalomra alkalmas, amelyet 1938-ban adtak át. Ez voltaképpen azt jelenti, hogy a Chicago- Los Angeles szakaszt át kellette hidalni az autóforgalom előtt, amit viszonylag abban az időben rövidtávon tettek meg.

2

3

4

5

6

Egy időben a szakaszt véres 66-nak is nevezték, hiszen ezen, számtalan olyan baleset történt, ahol az emberek életét már nem lehetett megmenteni. Ezek közül a legveszélyesebb hely egy bizonyos hajtűkanyar volt, amely Oatman közelében volt Arizonában. Ezen a helyen az autókat a legkisebb oldal széllökés is képes volt az útról lesodorni a mélybe.

Az Amerikai Egyesült Államokban az autópályák az egész országban elnéptelenedtek az államközi „egyenes” autópályák miatt. Ebből nem volt kivétel a Route 66 sem. Ezt érzékelve az utat minden állam sorra felújított, hogy visszacsalogassák rá az utazókat. Ez azonban mindhiába történt!

Ebben az időben a Veteránok-útjaként könyvelték el a legendás utat, ahol még mindig voltak szakaszok, amelyeken megengedték a 160 km/h-s sebességet, persze, amit mérföldbe mértek.

Egy időben azonban az út szinte teljesen kihalt és egyes szakaszok olyan enyészetnek lettek kitéve, hogy azok szinte eltűntek az idők során. A megmaradt részeket azonban állami utakká nyilvánították.

Így az utak mellett lévő motelek és éttermek sorra tönkrementek és ezek a szakaszok kísértet úttá váltak.

1957-66 között Oklahoma nyugati részén lévő 2x1 sávos utat 2x4-es autóúttá bővítették. Ez a megoldás remeknek tűnt egy ideig, azonban az I-40-es autópálya romba döntötte a Route 66 újraélesztését. Az autósok a 70-es évekig fokozatosan áttértek az újfajta autópályákra, amelyeket folyamatosan karbantartottak. Ennek az lett a következménye, hogy a Route 66 1968-1969 között a halálos balesetek útja lett, de nem a fent említett hajtűkanyar miatt, hanem most már a nyílegyenes szakaszok miatt.

Így újra a véres útszakasznak hívták a Route 66-ot.

7

8

9

Route 66

11

The Real America

13

Ezeket a tragédiákat követően a Route 66-ot összevonták az I 40-es úttal.

Az Európában lévő mondvacsinált keleti blokk és perem országok „rendszerváltásának” környékén 1990-ben, eszméletlen iramban kezdték felújítani a Route 66 utat. Az új burkolatokra felfestették az út nevét a jellegzetes 66-os szimbólummal és az állam nevét, ahol éppen az utazó tart.

2007-ben visszasorolták az állami országutak közé, amely napjainkban teljes hosszában járható. Újra egy igazi U.S. Route lett!



Forrás: erdekesvilag.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com