Aranyrudakat találtak egy WC-ben

1,1 - 1,4 millió dollár értékű aranyrudakat találtak egy repülőgép WC-jében Indiában.

golKelet-Indiában egy utasszállítógép mosdójában rejtették el a 24 karátos aranyrúd készletet.

A takarítók rutinmunkájuk során találták meg a Jet Airways egyik járatán a két táskába helyezett, 1 kilogramm tömegű zsákmányt - jelentették a Kolkata repülőtér illetékesei. A gép kedden tért vissza a keleti Patnából. Korábban nemzetközi útvonalakon repült, például Bangkokba illetve onnan vissza.

Egyelőre az aranyért nem jelentkezett senki, nem vettek őrizetbe senkit, de a helyi sajtó gyanúsítottakról tudósított.

India, Kína mellett a világ egyik legnagyobb aranyfelhasználója és az arany import az ország adósságának egyik legfontosabb tényezője. A deficit rekordmagasságot ért el, a nettó hazai össztermék (a GDP) 6,7%-át.JetAirways

A közelmúltban 10%-ról 15%-ra emelték az arany behozatali vámját, amely egyaránt vonatkozik aranyérmékre- és pénzekre, aranyrudakra és nyersaranyra. Ez az idei év harmadik emelése volt, a legutóbbi két hónapja, az első pedig júniusban történt. Az indiai kormány ily módon próbálja a nemesfém iránti igényeket megfékezni. A jelek szerint ez eddig nem sikerült, a kereslet tovább nőtt. Az arany ára a közelmúltban csökkent. A vámok emelése azonban maga után vonta a nemesfémcsempészet megélénkülését. Az indiai emberek közül sokan felhalmozzák az aranyat, befektetésként is vásárolják ezzel remélve anyagi biztonságot. Az indiai aranyművesek nem tuják felvenni a versenyt az olcsóbb importtermékekkel, különösen a géppel készített aranytárgyakkal. Indiában az aranytárgyak többsége kézzel készül. A vámemelést az indiai pénzügyminisztérium a helyi kézművesek védelmével indokolta.

www.bbc.co.uk

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com