Autista zenei géniusz

Derek Paravicini 1979. július 26-án született és hat hónapos koraszülött volt. Derek szellemi fogyatékos. Nem tud elszámolni tízig, viszont hihetetlen zenei képességekkel rendelkezik. Első hallásra megjegyez és lejátszik bármit a zongorán.

fgjfdhfd

Az ikertestvére meghalt a születésekor, őt is alig tudták megmenteni. Gyakorlatilag háromszor halt meg a kórházban, de valahogy mindig sikerült visszahozni az életbe. Ekkor kellett oxigénterápiás kezelést kapnia, de orvosi hiba miatt túladagolták és nem csak megvakult, hanem az agyi fejlődésében és a tanulási képességeiben is rendellenességek léptek fel, amitől szellemi fogyatékos lett.

fhgf

Két éves korában kezdett el zongorázni, amikor a nagymamája adott neki egy lestrapált szintetizátort. Kiderült, hogy abszolút hallása van.

hfg

Később egy vakok számára létesített londoni iskolába íratták be a szülei, ahol az első napon, amikor meghallotta a zongora hangját, egyenesen a hangszerhez ment és kiszorította az ott játszó kislányt. Zongoratanára szerint eredeti módon játszott, nem csak az ujjait használta, hanem a kézfejét, a könyökét, vagy a homlokát, sőt orrát is.

hgjhrt

A filmben a sheffieldi egyetemen első hallásra visszajátszik egy előtte sosem hallott zongoradarabot. De ilyet sem könnyű találni neki, mert élete során, ha csak egyszer is hallott valamit, megjegyezte és ezért több ezer darab van hangról hangra elraktározva a memóriájában. Egy pszichológiai kísérlet során laborkörülmények között játszottak neki szekvenciákat ismert darabokból, némelyiknél egy-egy hang el volt rontva. Derek mindegyiket kiszűrte.

hfrz

Egy ötventagú szimfonikus zenekar akkordmenetét képes felismerni, visszajátszani és felbontani a hangokat. Azonban Derek nem puszta számítógép, hanem autizmusa ellenére érzelmeit is képes kifejezni és egy adott zenei darabban az érzelmeket felismerni, vagy ugyanazt a darabot különböző érzelmi tónusokban – vidáman, szomorúan, dühösen – eljátszani. Mindemellett hihetetlen improvizációs képességekkel is rendelkezik.

Dereknek van egy rajongói oldala a facebookon is. Az alábbi linken érhető el: https://www.facebook.com/derekparavicini?fref=ts

hguzt

A lenti filmben megismerkedhetünk Derek Paravicini zseniális zenei képességeivel.

[video width="600" ][/video]

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com