Az Első Ölelés homofóbok és melegek között – videó

Március 15-én került fel a YouTube-ra.


A most már 80 milliós nézettséget megdöntő Első Csók (First Kiss), amikor vadidegeneket, pontosabban olyan modelleket és színészeket kértek meg, hogy csókolják meg egymást, akik életükben először találkoztak, paródiák és vírusvideók láncreakcióját indította el. IDE kattintva megnézheted a felvételt.


Akkor a Gay Woman Channel gondolt egyet és készített (Sarah Rotella a film rendezője) egy hasonlóan első szembesítésre épülő videót, amin enyhén homofób, értsd: idegenkedő, de alapvetően nyitott, csak még személyes tapasztalattal nem rendelkező embereket szembesítenek melegekkel, hogy túlessenek a tűzkeresztségen, és egy olyan embert ölelhessenek át, aki számukra eddig egy idegen bolygón élt. Szám szerint 15 homofób és 15 meleg találkozik a kisfilmben.


First Gay Hug (A Homophobic Experiment)


A dialógusokban egy sor olyan előítéletre derül fény, amely sok esetben egy feltételezésből ered. Feldobom, félreértés, leesik, előítélet.


gay-hug


Vegyünk pár sztereotípiát. Például az Anyám! című vígjátékban Diane Keton szerint a nők ránézésre megmondják minden pasiról, hogy meleg-e. Kivétel nélkül. És amikor nem? Akkor jön a „meg nem mondtam volna róla...” Szintén (saját gyártású) előítélet.


Vagy él az a szemlélet, hogy egy jó nő szinte kizárt, hogy lehorgonyozzon a csajoknál. Átmenetileg, esetleg, de hosszú távon... Másik sztereotípia: minden jó pasi meleg. Ez általában a csalódott nők vesszőparipája. Jobbára csak a „nem létezik a herceg a fehér lovon” című történetet igazolja.


Vagy sok heteró szerint jó pár meleg „sok”, magyarán, túlvállalja magát szexügyileg, s a promiszkuitás valóban jellemző a melegek világára - is. Mert valahogy olyan ez, mint a köztudatban jogosan-jogtalanul uralkodó nézet, hogy minden heteró férfi életében egyszer (csak) félrelép.


Ám ami igaz lehet mindenkire, nem biztos, hogy az a számomra elég.





Van-e az elfogadásnak határa? Oké, hogy nincs bajom veled, de tartsuk a 3 lépés távolságot. Ez így elég fair, nem?


Minden csoportnak (szubkultúrának, diaszpórának, stb.) megvan a maga keresztje.


Idén március 15-én került ki a videó a YouTube-ra, azóta több mint 4 és félmillióan látták, miképp beszél egymással egy heteró és egy meleg ember, mint férfi a férfival. Mint nő a nővel. Mint nő a férfival. És fordítva.


Íme (a videó alatt fordítást talál!):



A videóban a párosok között az alábbi rövid párbeszédek hallhatók:


Nő: Te.. a nőket szereted?


Nő: Igen.


Férfi: Hogy s mint?


Férfi: Jól.


Férfi: Szia! Josh vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek.


Nő: Hello, Kaitlyn vagyok.


Nő: Szia!


Férfi: Idegesnek tűnsz.


Férfi: Mindig ideges vagyok.


Férfi: Miért?


Férfi: Mert alapvetően parázós típus vagyok.


Nő: Katie.


Nő: Üdv! Örülök, hogy találkoztunk.


Fiatal férfi: Miért tartod eleve bűnnek?


Idős nő: A Biblia a megmondhatója.


Nő: Szóval, melyikük a meleg?


Nő: Itt, ő.


Nő: Nekünk még azt tanították, hogy ez helytelen magatartás.


Férfi: De hogy vagy képes megcsókolni egy másik pasit?


Férfi: Ugyanúgy, ahogy te egy lányt.


Nő: Szóval, te meleg vagy.


Nő: Aha.


Nő: Ehhez képest túl csinos vagy.


Férfi: Szerintem a meleg férfiak kicsapongóbbak, mint a heterók.


Férfi: Nem tudom. Tíz évig éltem együtt a barátommal és egyszer sem csaltam meg.


Férfi: Tudok bendzsón játszani.


Férfi: Klassz.


Férfi: Nem tudom, jó ötlet-e, elbizonytalanodtam. (Már az ölelést illetően.)


Nő: Nem félj, nem fog fájni.


Férfi: Tényleg nem lesz kellemetlen?


Nő: Nem.


Nő: Tetszik a rúzsod színe.


Nő: Köszönöm.


Férfi: Felesleges ez a nagy felvonulósdi.


Férfi: Akkor inkább ne?


Férfi: Gondolnád, ha még ennyire sem ismernél, mint most, hogy meleg vagyok?


Nő: Abszolút.


Férfi: Egyből tudtad?


Nő: Rögtön.


Férfi: Tényleg?


Nő: Persze. Úgy értem, nézz csak magadra! Gyönyörű vagy.


Nő: Inkább csak fogjunk kezet? Hello!


Nő: Akarod... (az ölelést)? Vagy ne erőltessük?


Nő: Emlékezz... (ezután nem érthető jól, amit mond)


Nő: Ne kezdjük az öleléssel?


Nő: De, de, de... nahát!


Férfi: Na, tessék!


Nő: Ó!


Férfi: Minden rendben, igaz?


Nő: Ó!


Férfi: Nem is volt nehéz.


Nő: Na, akkor össze...


Nő: Igen...


Nő:...a ciciket!


Nő: Okés.


Nő: Gyerünk, essünk túl rajta!


Férfi: Légy szíves, ne túl szorosan.


Férfi: Rendben.


Férfi: Gyere, testvérem.


Férfi: Ám, legyen!


Férfi: Készültem, mielőtt ide jöttem, megborotválkoztam... így kevésbé félek.


Férfi: Hol?


Férfi: Az arcomon.


Férfi: Rendben.


Nő: Tudod, hogy a férjemre emlékeztetsz?


Nő: Kúl.


Nő: Jeee.


Nő: (ölelés után): Még mindig normális vagyok. És te is még mindig az vagy.


Nő: Ugyanazok az emberek.


Nő: Ugyanazok, csak ölelésben.


Nő: Bevállaltad! Szupersztár vagy!


Nő: Abszolút.


Férfi: Egy jó srác vagy, csak egy kicsit szexi, olyan túlfűtött. Elég durva.


Férfi: Szerintem meg ez a te szexes meglátásod súlyos.


Férfi: Lehet, hogy korrekt, amit mondasz.


Férfi: És igaz.


Forrás: Upworthy


 

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com