Az igazi hobbit-ház felépült

A lankás tetőből és csiszolatlan gerendákból épült ház látványára még Zsákos Bilbo is büszke lenne. Az igazi hobbit-otthont egy fiatal házaspár álmodta meg és építette fel.


A ház költsége kevesebb, mint 15 ezer font volt, a környezetbarát, erdő közepén lévő otthont a házaspár magának és kisbabájának építette fel, ahol nyugalomban élhetnek a világtól távol.

hobbitcsaládA 25 éves Charlie Hague és Megan Williams előtte 4 éven keresztül lakókocsiban élt egészen tavaly nyárig, amikor elkezdték felépíteni kör alakú házukat szalmából és fából.

Az otthonuk egy év alatt épült fel -alig pár héttel azelőtt költöztek be, hogy kisfiuk, Eli megszületett.

Mivel a telek Charlie apjáé volt, így tudtak saját otthon építeni maguknak Nyugat-Wales-ben.

Bár az álomház teljesen kész van és a fiatalok benne is laknak - utólag kiderült, hogy nem volt rá építési engedélyük - így most a helyi hivatal le akarja bontatni azt. Az mondták, hogy a mindössze "egy hálószobás ház ártalmas a környező vidéki jellegű településekre".

A pár egyetlen reménye, hogy utólagos építési engedély benyújtásával elkerülhessék az otthonuk elvesztését és megsemmisítését.

hobbittél

A fiatalok a facebook-on egy oldalt is létrehoztak a helyzetükkel kapcsolatban, azóta százával jelentkeznek a támogatók, akik segíteni szeretnének rajtuk.

Charlie Hague elismerte, hogy engedély nélkül építkeztek és a következőket mondta: "A völgy aljába húztuk fel a házunkat, ahol senki nem látja. Az otthonunk senkire sem ártalmas, annyi természetes anyagot használtunk fel, amennyit csak tudtunk. Nem tudtunk lakást venni, sem bérelni, de mi nem vagyunk mások, ugyanúgy élünk, mint a többi ember - de nem akarunk máshova menni lakni."

Megan a következőket tette hozzá: " Tudom, hogy különleges a helyzetünk és egyedi a problémánk, de ha dolgozni és élni akarunk, akkor laknunk is kell valahol".

hobbittető3

A Facebook-on már 1400 ember látogatta meg az oldalukat, hogy támogassák őket abban, hogy megtarthassák különleges otthonukat. Az egyikük, Julia Phair  ezt írta: "Olyan csodálatos házat építettetek fel. Sok sikert kívánok és eredményes harcot az építési osztállyal szemben!"

Pembrokeshire megyei hivatal szóvivője tegnap a következőről adott tájékoztatást:  Az engedély nélkül épült vidéki ingatlanra jelenleg végrehajtási eljárás van folyamatban, amely fellebbezhető.

Galéria
hobbitterv
hobbittető2
hobbittető1
hobbittető
hobbitkezdet
hobbitép
hobbit5
hobbit4
hobbit3
hobbit2
hobbitterv2
hobbit1


Íme egy videó a házról:



(Daily Mail)

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com