Bevándorlók Amerikában az 1900-as évek elején – fotók

Lewis Hine egy zseniális fotográfus az 1900-as évek elején amerikai bevándorlókat fényképezett le. A felvételek nagyon elgondolkodtatóak, mert emberek hazájukat hagyták el a jobb jövő érdekében.


Lewis Wickes Hine (1874-1940) egy amerikai fotográfus és szociológus volt. Édesapját nagyon fiatalon egy balesetben elvesztette. Családja gondoskodásáról a továbbiakban neki kellett gondoskodni. Szociológiát tanult a chicagói, columbiai és a New York-i egyetemen. A fotózást autodidakta módon sajátította el.

1

Később New Yorkban az Ethical Culture Schoolban tanított. Tanítványaival Ellis Island-ra látogatott, hogy felvételeket készítsen az ottani bevándorlókról.

1906-tól Pittsburghban acélipari munkások mindennapjait örökítette meg és dokumentálta. 1908-tól egy nagyon fontos és szívszorító munkában vett részt National Child Labor Committee (NCLC) megbízásából és a gyermekmunkások sanyarú életét örökítette meg.

2

3

Lewis Hine 1940. november 4-én halt meg egy operáció után. Ezt követően fia Croydon gondoskodott a felvételekről és azok negatívjainak biztonságos elhelyezéséről. Jelenleg a fotók a George Eastman House-ban és a Kongresszusi Könyvtárban találhatóak.

4

5

A fotográfus a világ miden tájáról felvételt készített az Amerikába bevándorlókról. Az indiai, görög, szlovák, olasz, albán, algériai, német, román, holland, bevándorlókról Ellis Island-on készítette a felvételeket.

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

Forrás: erdekesvilag.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com