Bő 100 ezer eurót találtak bécsi járókelők a Dunában

Bécsben járókelők bukkantak rá a Dunában több mint 100 ezer eurónyi bankjegyre.


A pénz az Új-Duna csatornában volt, a rendőrség egyelőre nem tudja, hogy került oda. A bankjegyek mindegyike valódi, tehát nem hamis pénzről van szó. – írja a heute-at.

A Duna vize olyan tiszta volt a csatorna egyes számú gátja mellett, hogy a folyó fenekéig le lehetett látni, így láthatták meg a bankjegyeket a folyó mélyén.

euro_krone_at

"A víz olyan tiszta volt a csatorna egyes számú gátjánál, hogy egészen a folyó fenekéig le lehetett látni, ezért lehetett felfedezni a bankjegyeket a folyó mélyén" – mondta el a rendőrség szóvivője.

A rendőrök a tűzoltóság búvárainak segítségét kérte, akik fel is hozták a felszínre a pénzt. Miután a bankjegyeket átvizsgálták, közölték, hogy mind valódi. "Egyáltalán nem tudni, hogy ki rejtette a vízbe és milyen okból" - tette hozzá a szóvivő.

euro_duna_heute

A búvárok ezután még egyszer átvizsgálták a folyó térségét, de nem találtak több bankjegyet. A rendőrségnek egyelőre nincs tudomása olyan bűncselekményről, amelyet kapcsolatba lehetne hozni ezzel az összeggel.

A járókelők is arról számoltak be, hogy semmi szokatlant nem láttak a környéken, így azt sem, aki a bankjegyeket a csatornába engedte.

Forrás: ma

Hozzászólások


Megható: legjobb barátja lett a 89 éves haldokló néninek a fiatal színész

Megható: legjobb barátja lett a 89 éves haldokló néninek a fiatal színész

Norma és Chris barátságot kötöttek, a fiatal férfi segített a 89 éves idős nőnek élete utolsó napjaiban.

Nemkívánatos migránsokat bunkerbe zárják Svájcban

Nemkívánatos migránsokat bunkerbe zárják Svájcban

Svájcban nem tudnak mit kezdeni az elutasított migránsokkal, így egyedi megoldást találtak ki.

Pónilovat kisbabaként etető videó miatt akadt ki az internet

Pónilovat kisbabaként etető videó miatt akadt ki az internet

Egy japán farm legújabb Instagram-videója nagy botrányt váltott ki.

Szándékosan üttetik el magukat a csalók, hogy pénzt szerezzenek

Szándékosan üttetik el magukat a csalók, hogy pénzt szerezzenek

A kínai „porcelántörők” sérülést színlelve fetrengenek Peking utcáin, ahonnan csak akkor állnak fel, ha pénzt kapnak.

A NASA ígéretéhez híven megtette a nagy bejelentést!

A NASA ígéretéhez híven megtette a nagy bejelentést!

Közelünkben Föld-szerű bolygót találtak!

Beleköpött egy babakocsiba, majd azt mondta: „fehér ember ne szaporodjon”!

Beleköpött egy babakocsiba, majd azt mondta: „fehér ember ne szaporodjon”!

Természetesen a bíróság felmentette az oltalmazott hím lényt, amely leköpött egy kisbabát.


Bosszút állt a biciklis lány a neki beszólogató autósokon – videó

Bosszút állt a biciklis lány a neki beszólogató autósokon – videó

Londonban egy harcias lány alaposan megtorolta az őt ért sérelmeket.

Migránsgyerekek kezdtek özönleni újra a ledózerolt Calaisba

Migránsgyerekek kezdtek özönleni újra a ledózerolt Calaisba

Hiába zárták be a Calais-i tábort, a migránsgyerekek újra birtokba veszik azt.

Madeleine McCann csak elkószált?

Madeleine McCann csak elkószált?

Újabb elmélet látott napvilágot a brit kislány ügyében.

Burka viselése Bajorországban is tilos lesz

Burka viselése Bajorországban is tilos lesz

A bajor kormány döntése alapján betiltják a burka viselését az országban.

http://ujhazak.com