Brit királyi fiúutód született

Nagy várakozás előzte meg Vilmos herceg és Katalin hercegnő gyermekének születését. A kis herceg július 22-én, délután 4 óra 24 perckor jött világra Londonban. Ő a brit trónöröklési sorrendben a harmadik.  Amíg a részletek ismertté válnak, érdemes végigtekinteni a hagyományokról híres ország királyi születésével kapcsolatos hagyományokat.

10 érdekesség a királyi születések körül


boy1. A belügyminiszter helyettesének jelenléte a születéskor. Ez legutóbb 1936-ban történt meg. A szokást 1948-ban Károly herceg születésekor hagyták abba.

2. A Canterbury érsek sem lesz jelen a születésnél, ahogy az szokás volt a múltban. 1841 kivételt képez ez a szokás alól. Amikor az érsek és két társa későn érkeztek, így lekésték Viktória királynő első gyermeke születését. A "The Times" nem jelez semmilyen forgalmi vagy egyéb akadályt az adott időpontra. Egyszerűen elkéstek.

3. II. Jakab király fiának születését 42 illusztris embernek kellett igazolnia 1688-ban. Ezt akár a királyi születések első médiacirkuszának is lehet nevezni. Az emberek akkor kétségbe vonták, hogy a király felesége, Mária valóban terhes. Többen állították, hogy egy újszülött csecsemőt csempésztek be a hátsó ajtón a palotába. A királyi szülött legitimitását mindvégig megkérdőjelezték, soha nem koronázták királlyá.

4. Margit hercegnő születése 1930-ban is okozott némi protokolláris problémát a belügyi államtitkár számára. J. R. Clynes ugyanis Skóciában maradt, amíg vártak a szülésre, ami két héttel a vártnál később történt. Amikor végre megindult a szülés, a politikus már elment aludni, de a hírre rohannia kellett a palotába.

5. Vezetéknévre nincs szükség. Azonban, ha a hercegi pár mégis szeretne családnevet adni a gyermeknek, akkor a Mountbatten-Windsor, Wales vagy Cambridge nevek közül választhatnak. A Windsor nevet V. György 1917-ben vette fel a kastély neve után. Azt megelőzően Saxe-Coburg és Gotha neveket viselte a család, de az első világháborúban a németellenesség miatt megváltoztatta. A vezetéknév használata az uralkodói családban nem kötelező. Vilmos herceg apja után Walesnek nevezi magát a hadseregben. A Cambridge nevet házasságkötésükkor kapták.

6. A királyi újszülött érkezésének hírét a Buckingham Palota kerítésére szokták kifüggeszteni. Ebben az estben díszes announcementállványon fogják hírül, amelyet a palota udvarán helyeznek el. Először a királynő és a család idősebb tagjai, valamint a Middleton család tudják meg a hírt. Ezt követően egy királyi futár siet a hírrel a kórházból a palotába rendőri kísérettel. Az orvos által aláírt közlemény az első hivatalos hír, amely a gyermek nemét hírül adja a nagyközönségnek. Ez után a Facebookon és a Twitteren is megosztják a hírt, és természetesen a médiát is értesítik.

7. Vilmos herceg modern hagyományokat követve szülési szabadságra megy. A Honvédelmi Minisztérium két hét szabadságot ítélt meg számára. Ennek lejárta után vissza fog térni a hadseregbe. Az apák számra is igénybe vehető szülési szabadság 2003 óta lehetséges Nagy-Britanniában. Fülöp herceg, a királynő férje squasht játszott, amikor a trónörökös Károly herceg született.

8. A királyi születéseket 41 ágyúlövéssel szokták ünnepelni. A "hétköznapi" királyi köszöntés 21 ágyúlövés, amit a Green Parkból lőnek fel. A nemzeti zászlót is kitűzik a kormányzati épületekre, királyi hajókra.

9. A szülés kórházban zajlott, mégpedig ugyanabban a kórházban, ahol Vilmos herceg született. Vilmos, és öccse Harry herceg voltak az elsők a királyi család tagjai közül, akik kórházban születtek. A királynő a Buckingham Palota erkélyéről mutatta be gyermekeit a várakozó tömegnek.

10. A keresztelő ruha az 1841 óta mindig használt királyi keresztelő ruha másolata lesz. A ruhát Viktória királynő legidősebb lánya számára varrták. Minden uralkodó ezt viselte, II. Erzsébet, unokái Vilmos és Harry hercegek is. 2008-ban készítettek róla másolatot, hogy védjék az eredetit. Vilmos herceget, csakúgy, mint apját, Károly herceget a Canterbury érsek keresztelte meg a Buckingham Palota zenetermében.

www.bbc.co.uk

 

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com