Cicakölcsönző nyílt Kijevben

Egy-egy napra vihetik haza a macskákat azok, akik kifizetik a 900 forintos napidíjat.macska
Megoszlanak a vélemények a világ első cicakölcsönzőjéről, ami Kijevben nyitott meg néhány napja. Az ökológusok szerint ez állatkínzás, míg a pszichológusok azon az állásponton vannak, hogy éppen ellenkezőleg, hiszen így több macska találhat szerető gazdára.

Az ötletgazdákat nem érdekli a szakemberek vitája, mert nekik azok az egyedül élő emberek számítanak, akiktől azt várják, hogy igénybe veszik a szolgáltatásukat, azaz kikölcsönöznek egy-egy macskát, akit hazavisznek egy napra.

Mindez 30 hrivnyába, azaz körülbelül 900 forintba kerül, de ez függ az állat fajtájától is. Ha megtörtént a cica kiválasztása, és a pénz kifizetése, akkor a szolgáltató elviszi a macskát a házhoz, ahonnan a kölcsönzési idő lejártakor elhozza.

Az ötletgazdák abban reménykednek, hogy néhány ügyfelük majd annyira megszereti a cicákat, hogy meg is vásárolja őket. Hogy ez mennyire fog megvalósulni az elég kétséges, ugyanis Kijevben rengeteg a kóbor macska. Az ukrán főváros állatkertjébe ráadásul rendszeresen dobnak be kölyökmacskákat, akiket viszont már az intézmény se képes befogadni.

A cicakölcsönző egyébként még nem indult be, ugyanis egyetlen ügyfél se sétált be, hogy szeretné hazavinni egy napra valamelyik macskát, ám az ötletgazdák nem estek kétségben, hanem optimistán úgy gondolják, hogy nincs ezzel semmi baj, hiszen alig néhány napja nyitottak meg, és még nem terjedt el a hírük.

(Forrás: propeller.hu)

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com