Csoda:14 percen keresztül volt a klinikai halál állapotában, nem szenvedett agykárosodást.

Jill Aiken 26 hetes terhes volt mikor megindultak fájásai, előző terhessége sajnálatos módon vetéléssel végződött, így nagyon aggódott, hogy a történet megismétli önmagát.

Jasmine még rendszeresen kap oxigént Jasmine még rendszeresen kap oxigént

Öt napon keresztül próbálták megelőzni a koraszülést az orvosok, de mivel mindkettejük élete veszélybe került, a császármetszés mellett döntöttek. Jasmine 14 héttel korábban, 950 grammal jött a világra. A legnagyobb baj az volt, hogy a kislány szíve nem vert, az orvosok 14 percen keresztül próbálták újraéleszteni. Végül sikerrel jártak, vérátömlesztést kapott, majd stabilizálni tudták.

A babának életveszélyes állapotát lyukas szíve okozta, ami azóta már magától beforrt, így operációra nincs szükség. Hatalmas csodának számít, hogy 14 percen keresztül a klinikai halál állapotában volt, ennek ellenére nem szenvedett agykárosodást. Anyukája csak születése után 4 nappal tarthatta először karjaiban, majd ezután is csak naponta egyszer azt is orvosi engedéllyel, hiszen nagyon törékeny volt.

Jasmine végül 11 hetet töltött kórházban, az újszülött-intenzíven, jelenlegi problémájuk az, hogy a tüdeje nem fejlődött ki rendesen, így még most is rendszeresen kap oxigént a kislány. Jill és férje Simon mindenesetre nagyon bizakodnak, hogy a cseppségből egy teljesen egészséges gyermek válik majd.

(BorsOnline)

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com