Csodababának tartja anyja a fél szívvel született kislányt

A kis Scarlett Crowter-t édesanyja csodababának tartja. A kicsi ugyanis fél szívvel született és az orvosok sem biztatták az anyát, hogy megmarad a baba, de ő mégis túlélte.


A kisbaba bal oldali szívkamrája nem fejlődött ki és ezt már a terhesség 20. hetében észlelték az ultrahangon. Emiatt abortuszt akartak javasolni a 20 éves Rebeccának. Ő azonban ezt elutasította és vállalva a kockázatot, kihordta a babát.

scarlettbaba

A kórházban is megmondták az anyának, hogy az ilyen típusú születési rendellenességgel született gyerekek több mint fele nem marad életben.

A babát először 5 napos korában műtötték meg, és meglepő módon elég hamar felépült. A hét és fél órás beavatkozás során a sebészek egy csövet tettek a szívéhez, hogy elősegítsék a vérkeringést, majd 8 hónapos korában újra megoperálták. Ez a műtét is 8 órán keresztül tartott. Ennek során egy vénát kötöttek a nyakából a szívébe, hogy tehermentesítsék a kicsi szívét.

scarlettnagy

A kislány most 9 hónapos és kis harcosként egyre jobban erősödik. Még vár rá majd egy műtét négy és nyolc éves kora között, de utána teljesen fel fog épülni. Teljes élete lehet majd, mint a korabeli társainak.

„Alig hiszem el, hogy milyen boldog és egészséges. Ő az én csodababám" – mondta az édesanyja a Sun brit napilapnak.

(blikk)

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com