Dubaiban építik az arab világ legnagyobb jachtkikötőjét

A Dubai Harbour projekt keretén belül építik meg az arab világ leggazdagabb luxusjacht kikötőjét és egyben a legmagasabb ehhez dukáló színes világítótornyot.

Mindezt azért teszik, hogy a térség lehetőleg összes tehetős turistáját oda csalogassák. Ezt jelentette be az Egyesült Arab Emírségek városállamának uralkodója. A tervek szerint 1400 új jachtbeálló létesül.



Ezzel csaknem 50 százalékkal bővül a jachtok rendelkezésére álló kikötési lehetősége. Ez 1400 új jachtbeállóval jár, ami nem jelent mást, mint 4400-ra emelkedik a jachtok rendelkezésére álló kikötési alkalmatosságok, horganyozó helyek száma.

A gigászi kikötő 1,86 millió négyzetméteres lesz, amelyben építenek egy terminált is. Ez luxus óceánjárók kikötőjeként fog szolgálni. Ez egyszerre 6000 utas kezelésére is alkalmas lesz. Ezenkívül épülnek még itt plázák, kongresszusi központ, lakóépületek és irodaházak egyaránt.
A Dubai Lighthouse lesz a kikötői komplexum leglátványosabb része, amely központi elemeként is szolgál majd. Az építmény egy 135 méter magasságú világítótorony lesz. Ez luxusszállodát és a világítótornyot magában foglalja.

„A torony külső felületét úgy alakítják ki, hogy azt egy gigantikus kivetítőként, illetve fényjátékokra is lehessen használni.” - publikálta a zawya.com.

A hatalmas jachtokat fogadó kikötő, akár 85 méter hosszúságú hajók fogadására is alkalmas lesz. A kikötőt a Jumeirah Beach Residence negyed és a Palm Jumeirah néven ismert, pálmafaalakú mesterséges szigetek között fogják kialakítani. 2015-ben Dubait mintegy 14,2 millió turista kereste meg.



Forrás: orientalista.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com